Kultúra, oktatásSzóbeliztek a Bethlenben

2013. március 7., csütörtök
 
Szóbeliztek a Bethlenben

A március 4- től  a szóbeli felvételi vizsgákon 108-an vettek részt a Bethlen Gábor Református Gimnáziumban.

 

 

Fotó: VH

 

 

Az egyik legnépszerűbb évek óta a biológia - kémia tagozat, de hogy végül hányan választják a nagy múltú iskolát, majd áprilisban derül ki. Mint azt Kádár Péter igazgató elmondta, hasonlóképpen csak később – egy pótfelvételi meghirdetése után - alakul ki a bentlakásos honvédelmi alapismeretek osztály induló létszáma is.

A diákok ugyanis több iskola megjelölése és sikeres felvétele esetén eldönthetik, melyiket választják, így az intézmények számára csak nyáron állnak össze a szeptemberben induló osztálylétszámok.

 

A Bethlenben a hét első napján a humán és a reál tagozatra, kedden az angolra, szerdán pedig a honvédelmi osztályba jelentkezőket hallgatták meg.
Egyébként a szóbeli vizsgák eredményei mától láthatók a gimnázium honlapján.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Angol szépkiejtési verseny a Klauzálban

Angol szépkiejtési verseny a Klauzálban

Megismétlődtek a tavalyi verseny eredményei, ismét mindkét korcsoportban a bethlenes diákok győzelmét hozta a HTKT Klauzál Gábor Általános Iskola angol szépkiejtési versenye. Eredményekkel és képekkel!
Polgárőrök Vásárhely mindennapjaiban

Polgárőrök Vásárhely mindennapjaiban

Az egyesület létszáma nem változott az elmúlt években, Szikáncson. Erzsébeten és Székkutason helyiekk látják el a szolgálatot.
Timeline játék a vásárhelyi Levéltárban

Timeline játék a vásárhelyi Levéltárban

A Hódmezővásárhelyi Levéltár egy új, - Magyarországon családi, baráti körben, pubokban egyre népszerűbb - társasjátékra invitálja a vásárhelyieket.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 25. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 

És ezt már olvasta?

A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
 
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.
 
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői HSZC intézményeiből összesen 26 osztályban 523 tanuló fejezte be tanulmányait a 13. technikumi és a 3/11 szakképző évfolyamokon.
 
Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.
Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

A kormány elrendelte a dohánykoncessziók teljes körű felülvizsgálatát, benne az 1100 milliárd forintos forgalmat folytató hódmezővásárhelyi gyökerű céget. 

 
Pláza épülhet az Aldi mellett
Pláza épülhet az Aldi mellett A beruházó egy üzletházat épít a területen, a szerződés alapján pedig a fejlesztésnek legalább 45–50 ember foglalkoztatását kell lehetővé tennie.