KözéletPolgárőrök Vásárhely mindennapjaiban

2013. március 7., csütörtök
 
Polgárőrök Vásárhely mindennapjaiban

A húsz éves Hódmezővásárhelyi Polgárőr Egyesület 2012-es évét értékelték a napokban tartott közgyűlésükön a Kertvárosi Olvasókörben.

 

 

 

 

 

A  közgyűlésen jelen volt Batiz István a megyei polgárőr szövetség  elnöke, Magyari Béla megyei szövetség tiszteletbeli elnöke, dr. Rádi Norbert rendőr alezredes, Hódmezővásárhely rendőrkapitánya, valamint Kókay István az önkormányzat képviseletében.

 

Az elmúlt évhez képest egy kicsit gyengébb év volt, ami annak tudható be, hogy kevesebb támogatást kaptak, hangzott el a rendezvényen, de maradéktalanul teljesítették, amit elvállaltak. 

Szula Ferenc egyesületi elnök a legnagyobb eredménynek azt tartja, hogy a nagy nehézségek ellenére is működtek folyamatosan, megtartották az átalakuló közgyűlést, amelyet az új polgárőr törvény rendelt el.

Az egyesület létszáma nem változott az elmúlt években, Szikáncson. Erzsébeten és Székkutason helyiekk látják el a szolgálatot.

 

Az egyesület alaptevékenysége a bűnmegelőző járőrözés, ehhez csatlakozik még a környezetvédelmi és külterületi járőrözés, valamint nagyobb ünnepekkor a bevásárlóközpontok ellenőrzése. Szeptemberben a gyerekek átkelését segítették az úton a Liszt Ferenc Ének Zenei Általános Iskolánál. Az elmúlt év egyik kiemelkedő eseménye volt, hogy a vásárhelyi polgárőrök részt vettek egy eltűnt idős asszony keresésében, és végül egyik tagjuk, Tóth János találta meg a temetőben. Az Országos Polgárőr Szövetségtől érdemérmet és pénzjutalmat kapott az életmentésért.

 

Olvassa el ezt is!

Újabb pert vesztett el a Hódmezővásárhelyi Többcélú Kistérségi Társulás

Újabb pert vesztett el a Hódmezővásárhelyi Többcélú Kistérségi Társulás

Március 5-én a Hódmezővásárhelyi Járásbíróság elutasította ítéletében, hogy fia fizesse az időskorúak otthonában élő édesanyja gondozásért meghatározott térítési díjat.
A vásárhelyi Mozaik Mozi jövője

A vásárhelyi Mozaik Mozi jövője

Félév múlva akár be is zárhat a Mozaik Mozi, vagy régebbi filmeket vetít.
Varázsos vonalak az Alföldi Galériában

Varázsos vonalak az Alföldi Galériában

Képgrafikai antológia hatvan év legnevesebb magyar grafikusainak műveiből. A tárlaton egy hetven műből álló grafikai antológia látható.
Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Első fokon öt és fél év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Törvényszék egy férfit, aki 2023 nyarán egy késsel hasba szúrta ismerősét.
 

És ezt már olvasta?

A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
 
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 25. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői HSZC intézményeiből összesen 26 osztályban 523 tanuló fejezte be tanulmányait a 13. technikumi és a 3/11 szakképző évfolyamokon.
 
Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.
Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

A kormány elrendelte a dohánykoncessziók teljes körű felülvizsgálatát, benne az 1100 milliárd forintos forgalmat folytató hódmezővásárhelyi gyökerű céget.