Kultúra, oktatásAngol szépkiejtési verseny a Klauzálban

2013. március 7., csütörtök
 

Megismétlődtek a tavalyi verseny eredményei, ismét mindkét korcsoportban a bethlenes diákok győzelmét hozta a HTKT Klauzál Gábor Általános Iskola angol szépkiejtési versenye. 

 

 

Fotók: VH

 


Már 16 éve, hogy a Klauzál Gábor Általános Iskola először rendezte meg a város általános iskolásainak az angol szépkiejtési versenyt. Két korcsoportban évente egyszer, nem csak a bebiflázott angol szavakról, hanem azok szép kiejtéséről is számot adnak a gyerekek. Idén is 5-6. osztályosok és a 7-8. osztályosok közel félszázan szerepeltek a 3-3 tagú zsűri előtt. És valóban szerepeltek, mert a diákok közül többen is a kiejtés és a hangsúlyozás mellett, gesztusokkal és mimikával is „dramatizálta” a felolvasott részletet.

Minden évben más–más szerző művének egy részletét olvassák fel, az angol ifjúsági irodalom éppen valamelyik aktualitásából. Így aztán volt már például Harry Potter részlet is. 2012-ben születésének kétszáz éves évfordulójára Charles Dickens Twist Oliverjének egy részlete volt a verseny kötelező része. A szabadon választott pedig regényrészlettől, versig bármi lehetett. Idén az 5-6. osztályosoknak egy meserészlet, míg a nagyobbaknak James Fenimore Cooper Utolsó mohikán című regényének egy részlete volt a feladat.

 

Eredmények:

 

I. kategória: 5-6. osztályosok

 

1. hely: Mihály László Mátyás, Bethlen Gábor Református Gimnázium, felkészítő tanára: Berényi

            Gabriella

2. hely: Nyerges Péter, Szent István Általános Iskola, felkészítő tanára: Béresiné Kotymán Erzsébet

3. hely: Bósz Márton, Németh László Gimnázium és Általános Iskola,  felkészítő tanára: Surányi Csilla

4. hely: Aczél Mátyás, Bethlen Gábor Református Gimnázium, felkészítő tanára: Galambos Ilona

5. hely: Boda Ildikó, Németh László Gimnázium és Általános Iskola,  felkészítő tanára: Somogyiné

            Varga Ibolya

 

II. Kategória: 7-8. osztályosok

 

1. hely: Faragó Virág, Bethlen Gábor Református Gimnázium, felkészítő tanára: Jenei Erzsébet

2. hely: Várkonyi Kamilla, Bethlen Gábor Református Gimnázium, felkészítő tanára: Víg Áron és Pongó

            Erzsébet

3. hely: Csányi Viktor, Bethlen Gábor Református Gimnázium, felkészítő tanára: Béresiné Kotymán

            Erzsébet

4. hely: Dawud Savannah Rose, Németh László Gimnázium és Általános Iskola, felkészítő tanára:

             Surányi Csilla

5. hely: Kőszegi Máté, Kertvárosi Katolikus Általános Iskola, felkészítő tanára: Csikósné, Váradi

             Andrea.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Belépő a hangok birodalmába

Belépő a hangok birodalmába

Egy tisztán csengő hangra, egy szépen előadott dalra a teremben lévő tanárok néha jelentőségteljesen összenéznek. Nem is vizsga, de egy kicsit mégis csak az. Képekkel!
Újabb pert vesztett el a Hódmezővásárhelyi Többcélú Kistérségi Társulás

Újabb pert vesztett el a Hódmezővásárhelyi Többcélú Kistérségi Társulás

Március 5-én a Hódmezővásárhelyi Járásbíróság elutasította ítéletében, hogy fia fizesse az időskorúak otthonában élő édesanyja gondozásért meghatározott térítési díjat.
Rapcsák András szobráról döntenek

Rapcsák András szobráról döntenek

Az egykori polgármester szobrának áthelyezését kezdeményezi a hódmezővásárhelyi közgyűlés - döntöttek a testület legutóbbi ülésén.
Jelentős összegből megújulhat a belváros

Jelentős összegből megújulhat a belváros

A Belváros keleti részének átfogó megújítása kezdődhet meg Hódmezővásárhelyen az új, kétszintes parkolóház megépülésével az Ótemplom közelében.
 

És ezt már olvasta?

A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
 
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 25. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői HSZC intézményeiből összesen 26 osztályban 523 tanuló fejezte be tanulmányait a 13. technikumi és a 3/11 szakképző évfolyamokon.
 
Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.
Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

A kormány elrendelte a dohánykoncessziók teljes körű felülvizsgálatát, benne az 1100 milliárd forintos forgalmat folytató hódmezővásárhelyi gyökerű céget.