Kultúra, oktatásSzimbolikus búcsú az iskolától

2018. december 21., péntek
 
Szimbolikus búcsú az iskolától

Három végzős osztály 70 diákja kezdte el leválását alma materéről. A Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Eötvös József Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája színpadra szólított diákjai majd az egészségügy, az informatika, a sport, a közgazdaság és a szépészet szakmákban fognak tevékenykedni.

 

 

 


 

December 21-én, délelőtt az ifjú hölgyek és urak izgatottan próbáltak a fél 11-kor kezdődő valétálásra. A 19. században, Selmecbányán kialakult szokást városunk diákjai is továbbörökítik. Szüleik, testvéreik, barátaik, tanáraik követhették figyelemmel a szalagavatót, azt az eseményt, ami többek között azt szimbolizálja, hogy elkezdődött az iskolától való búcsú, a fiatalkorúból lassan érett, felnőtt ember lesz.

 

Hornyák János tagintézmény-vezető rövid köszöntő beszédében azt is hangsúlyozta, hogy a szalag tekinthető kitüntetésnek is. Ez a jelképe annak, hogy az eddigi akadályokat jól vették a diákok, teljesítették a továbblépéshez szükséges követelményeket.

 

Az idei Eötvösös szalagavató abban tért el az eddigiektől, hogy a műsorközlő – Antal Liza 11. A osztályos tanuló – név szerint szólította a BFMK színpadára a diákokat. Minden nézőt jó érzéssel töltött el az ünneplő szívvel és ünnepi ruhában, az osztályfőnök elé álló fiatal. A végzősök szalagjait osztályfőnökeik tűzték fel. A 12. A osztálynak Járóné Benyhe-Kis Beáta, a 12. B osztálynak Orbánné Lénárt Henriett, a 12. C-seknek Krámné Mihály Szilvia tanárnők.

 

Kristó Gabriella 9. A osztályos tanuló Márai Sándor: Az ünnepekről című írása felolvasásával tette még meghatóbbá a karácsony-közeli diákünnepet.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Sikerélményekben és nyereményekben gazdag vetélkedő

Sikerélményekben és nyereményekben gazdag vetélkedő

A HSZC tagintézményeiből érkezett kis csapatokban versenyző, száznál több tanuló idén is zsúfolásig megtöltötte a Kalmár Szakközépiskola éttermét. Képekkel és eredményekkel.
Megújult az Észak utcai Óvoda

Megújult az Észak utcai Óvoda

2014 óta, több lépcsőben folyamatosan megújultak a vásárhelyi óvodák. Ezek egyike az Észak utcai, amelynek december 20-án volt a jelképes átadása.
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
Kezdődik a tiszavirágzás

Kezdődik a tiszavirágzás

A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.