KözéletSzeretetétel

2013. december 19., csütörtök
 
Szeretetétel

Az épületben terjengő ínycsiklandó illatokkal ha rövid időre is, de biztos sikerült  feledtetni az téli utca hidegét, a kilátástalanságot.

 

 

Fotók: VH

 

„Szeretnék köszönetet mondani a város nevében, hogy Maczelka Tibor vállalkozó felajánlásával idén is segíti a Hajléktalanszállót”- mondta december 19-én délben Kószó Péter Hódmezővásárhely alpolgármestere, annak apropóján, hogy egy 300 kilogrammos sertés felajánlásával fejedelemi ebéden látták vendégül a Csomorkányi úti szálló 60 lakóját és még tartalékban hetekre marad is a feldolgozott húsból.  

 

Korsós Sándor igazgató elmondása szerint, már négy éve szinte hagyomány hogy a karácsonyi ünnepek előtt az otthon hangulatát idéző disznótoroson látják vendégül a hódmezővásárhelyi hajléktalanokat. Az előző évekhez képest csak annyi a változás, hogy a 3 mázsás sertés feldolgozott állapotban került a szállóba, hogy aztán orjalevest és bográcsos sertéspörköltet kínálhassanak, az ilyen finomságokhoz csak nagyon ritkán hozzájutó hajléktalanoknak.

A jóízűen ebédelő nőket és férfiakat nézve Maczelka Tibor elégedetten mosolygott. Mint megtudtuk, a vállalkozó nemcsak a Hajléktalanszállóba vitt ajándékot, hanem a Kozmutza Flóra Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Diákotthon és Gyermekotthon, a Szivárvány Szakosított Szociális Otthon és a Kovács-Küry Időskorúak Otthona lakóit is több kartonnyi szaloncukorral és teasüteménnyel lepte meg.

 

Mint ismeretes a Szeged-Csanádi Egyházmegye 2011-ben több szociális intézménnyel együtt átvette a vásárhelyi Hajléktalanszállót. Az elmúlt két évben gyakran szerveztek az ott lakók számára karitatív napokat. A most 60 hajléktalan mellett, még 6-7 helyük van, ha az időjárás rosszabbra fordulna. Ritz Judit a Hajléktalanszállót üzemeltető Badalik Bertalan Szociális Szolgáltató főigazgatója szintén részt vett a mai disznótoros ebéd kiosztásán. Mint mondta, nagyon hálás Maczelka Tibor felajánlásáért, amely különleges alkalom a hajléktalanok számára, akiknek az egyetlen biztonságot a szálló jelenti. Ahogy fogalmazott, „számukra az emberi méltóság megtartása mellett a legmagasabb szintű ellátást igyekeznek biztosítani.”

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Kiraboltak egy lottózót Vásárhelyen

Kiraboltak egy lottózót Vásárhelyen

Az ott dolgozó nőt bántalmazta, majd némi készpénzt magához véve elmenekült. Nagy erőkkel keresik a tettest, kérik a lakosság segítségét is!
A város figyelmessége

A város figyelmessége

Közel 820 vásárhelyi közfoglalkoztatott számára, tartós élelmiszerekből álló csomag kiosztását kezdték meg december 18-án délelőtt a sportcsarnok előterében.
Bővítenék az Emlékpont múzeum kutatási körét

Bővítenék az Emlékpont múzeum kutatási körét

A Vásárhelyen a kulturára különösen fogékonyak jelentős részének véleményével találkozik Márki-Zay Péter polgármester javaslata.
Az év legjobb fotói a Kossuth téren

Az év legjobb fotói a Kossuth téren

A Magyar Újságírók Országos Szövetsége Fotóriporterek Szakosztálya idén januárban is kiírta pályázatát. A díjazott képekből nyílik kiállítás.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.