Kultúra, oktatásSzépség show vásárhelyi sikerekkel

2014. március 20., csütörtök
 

Március 16-án Miskolcon a Generali Aréna Sportcsarnokában rendezték a „Kézműves Kupa 2014” Nemzetközi Meghívásos Fodrász, Kozmetikus, Műköröm-díszítő és építő Bajnokságot, valamint a Magyar Bajnokságot.

 

 


Több mint 420 versenyző vett részt a két megmérettetésen. Többek között szlovák, romániai, valamint osztrák versenyzők is Miskolcra látogattak. Ebben az évben is öt szakágban mérhették össze tudásukat a versenyzők: női fodrász, férfi fodrász, kozmetikus, műköröm-díszítő és építő versenyre került sor. A rendezvényt a közel 20 kiállító jóvoltából a szépészeti szolgáltatásokhoz kapcsolódó vásár, szakmai tanácsadás színesítette.

 

Hajas László nemzetközi mesterfodrász, a Magyar Fodrász-Kozmetikus Közhasznú Egyesület elnöke, a rendezvény egyik védnöke elmondta, a miskolci mindig is a legnagyobb volt az országos versenyek sorában.

A nagy hagyományú és szakmai szempontból is az egyik legmérvadóbb 12. alkalommal rendezett Kézműves Kupára a hódmezővásárhelyi Kalmár Zsigmond Szakképző tanulói is neveztek és dobogós, illetve előkelő helyezésekkel tértek haza.

 

A díjazott diákokat bemutató március 20-án tartott sajtótájékoztatón Hegedűs Zoltán a HISZ megbízott intézményvezetője a Vásárhelyi Híreknek elmondta, a sikerek három személy, Szőke Sándorné elméleti oktató,  valamint Meszlényi Tamásné és Cseh István gyakorlati oktatók nevéhez köthetők.

Tegyük hozzá, a diákok valamennyien az Elegance Fodrásszalon gyakorló tanulói, aki közül néhány hete Nyíregyházán, a Szabolcs Kupa Nemzetközi Fodrász Kozmetikus, műkörömdíszítő és –építő, pedikűrös versenyen is szép helyezésekkel tették le a névjegyüket a szépségipar jövőbeli vásárhelyi szakemberei.

„Jelentős a motivációs ereje ezeknek a megmérettetéseknek. Diákjaink szép sikerei  egyértelműen a duális képzésünk eredményességét bizonyítja, ugyanakkor a fiatalok számára perspektívákat is mutatnak a versenyek”- fejtette ki Hegedűs Zoltán.

 

Eredmények:


Halál Gina I. helyezés  (Utcai konty)

 

Orosz Orsolya I. helyezés (Menyasszonyi stiletto)

 

Fazekas Réka II. helyezés (Férfi trend szárítás)

                        II. helyezés összetett

 

Dzadik Damján Bennó II. helyezés (Full fashion férfi)

 

Kakuszi Katalin II. helyezés (Barokk műköröm díszítés)

 

Csikai Rita, Katona Ádnes, Prágai Judit  IV. helyezés (’Tiétek a pálya’ csapatverseny)

 

Balogh Beáta VI. helyezés (Szalon köröm építés)

 

Stengl Adrienn VI. (Nyitott haj)

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Egy nem mindennapi koncert

Egy nem mindennapi koncert

Szerda délelőtt a Szabadság téri óvoda termeit Brahms Magyar táncok, Monti csárdás és míves cigányzene hangjai töltötték be. Az ovisoknak élőben zenélt az ország egyik legfelkapottabb cigányzenekara.
Tavaszi méregtelenítés

Tavaszi méregtelenítés

Az egyik legjobb módja a megtisztulásnak, ha egy komplett méregtelenítő kúrába kezdünk! Ötletek.

Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről

Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről

Július 25-én az önkormányzat a kutasi úti emlékműnél elhelyezte az emlékezés koszorúját. 
A roma holokauszra emlékeztek

A roma holokauszra emlékeztek

Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 32. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Tanévi menetrend 2026/2027
Tanévi menetrend 2026/2027 Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.
 
Vásárhelyen született Antal Imre
Vásárhelyen született Antal Imre Július 31-én lenne kilencvenegy éves Antal Imre Erkel Ferenc-díjas zongoraművész, műsorvezető, showman, az elmúlt évtizedek egyik népszerű tévés személyisége.
 
Tűz volt Batidán
Tűz volt Batidán Július 26-án délelőtt nagy területen égett az aljnövényzet, a gaz Hódmezővásárhely batidai településrészén, a Vásárhelyi utcánál.
 
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.