Kultúra, oktatásSzép emlékek útravalónak

2014. február 1., szombat
 

Szögi Barbara és Kolep Zoltán után ismét egy volt szalontáncos, a vásárhelyi, de a szentesi Silver Táncsport Egyesületben jelenleg tánctanár Török László vette kézbe a Corvin Bál táncosait. Nem is kevés, idén 59 pár akarta emlékezetessé tenni a szüleinek, sajátmagának a - ma már csak nevében - szalagavató bált.

 

Fotók: VH

 

Erről beszélt a megnyitón a bál díszvendége, Plesovszkiné Ujfaluczki Judit a Szegedi Tankerület igazgatója. Vásárhelyen ő is „első bálozó”, hiszen tavaly április elsejétől a HISZK három iskolája a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ, ezen belül a szegedi székhelyű Csongrád Megyei Tankerülethez került. A tankerületi igazgató az emlékek fontosságáról beszélt, az útravalóról, amit a szülők anyagi áldozata segítségével az iskolától kaptak, amely – mint mondta – büszke lehet eredményeire, amelyeket a tanulmányi és szakmai versenyeken kitűnő helyezéseivel ez elmúlt években már oly sokszor bizonyított.

 

Almási István polgármester a bál megnyitása előtt rövid beszédében is azt említette meg, milyen fontos és felelősségteljes az iskolában folyó munka, hiszen a vendéglátás, a turizmus fejlesztéséhez elengedhetetlenek a jó szakemberek.   

 

Már a tavalyi Corvin Bálon is a hagyományostól eltérő soul valamint rhytm and blues dalokra táncolták az angol és bécsi keringőt. Nem volt nehéz észrevenni, hogy Török László a táncokba becsempészte a ma divatos mozgáselemeket is, amiről a koreográfus a Vásárhelyi Híreknek azt mondta, a bálok tánca a keringő, a tradíció örök, de a zene lehet modern! A helyhiány, illetve a szülők, hozzátartozók – szintén hagyományos – minden évben szoros gyűrűje miatt ő is kénytelen volt két csoportra bontani a táncosokat, hogy érvényesülhessenek a ruhák. Így aztán a koreográfiának hála, valóban szinte éltek az abroncsos fehér ruhák. Sőt most különösen szép ruhákat csodálhattunk meg. A szokásos hófehér ruhacsodák között, körkérdésünkre kiderült, többen nem bérelt, hanem saját ruháikban táncoltak. Nem először és talán nem is utoljára.

Idén is volt meglepetés tánc, az átöltözés idejére a vásárhelyi Promenád Táncsport Egyesület kissé hosszúra sikerült bemutatóját láthatta a közönség. A meglepetés tánc a jó kis rocky-s dobálós koreográfiájával végképp feloldotta a hangulatot.  

Ennek a jó hangulatnak az emléke kíséri az idei vásárhelyi szezon utolsó előtti diákbálját.

 

Olvassa el ezt is!

A természettudomány élménye

A természettudomány élménye

A Németh László Gimnázium, Általános Iskolában február elsején átadott Természettudományos Műhelyben a kísérletezés szükséges eszközök teljes tárháza rendelkezésre áll. Képekkel!
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik

Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik

Sokan a krémektől várják a csodát, pedig a bőr mégiscsak belülről épül: sejtjei a véráramon keresztül kapják a szükséges anyagokat, tehát szoros kapcsolatban van a vér- és nyirokkeringéssel, a belső szervekkel, az idegrendszerrel.
Étvágygerjesztő vásárhelyi program

Étvágygerjesztő vásárhelyi program

Szeptember 12-én ismét Vásárhelyi Ízök Fesztiválja és Butellás Pálinkamustra. A gasztronómiai esemény idén a Kossuth téren lesz.
Pályaválasztási segítség

Pályaválasztási segítség

Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 

És ezt már olvasta?

Győzelemmel nyitott a Kosársuli
Győzelemmel nyitott a Kosársuli A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
 
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.