Kultúra, oktatásSzentendrén mutatkozik be a vásárhelyi képzőművészeti szimpózium

2013. augusztus 12., hétfő
 
Szentendrén mutatkozik be a vásárhelyi képzőművészeti szimpózium

Az elmúlt évek hódmezővásárhelyi képzőművészeti szimpóziumán ihletet nyert művészek alkotásaiból nyílik kiállítás Szentendrén, a Szentendrei Régi Művésztelep és Galériában augusztus 15-én, csütörtökön 17 órakor, tájékoztatta Elek András a Vásárhelyi Híreket.

 

 

 

A Tornyai János Múzeum sajtóreferense elmondta, a Festők, szimpóziumok Hódmezővásárhelyről című tárlaton kéttucatnyi alkotó közel félszáz művén keresztül figyelhetik meg az érdeklődők a Vásárhelyen megélt művészeti hatások lecsapódását.

 

Tizenötéves múltja vana hódmezővásárhelyi képzőművészeti szimpóziumnak, amelynek célja, hogy a nagy múltra visszatekintő vásárhelyi festőiskola hagyományaira támaszkodva és ezeket újraértelmezve szülessenek sokszínű alkotások a szimpóziumon résztvevő művészek két hetes együtt gondolkodásának eredményeként.

Sokszínű és izgalmas válogatást láthatnak a szentendrei tárlatra ellátogatók a különböző alkotói szemléletekből - mondta el Nagy Imre művészettörténész, a tárlat rendezője. A művészek a vásárhelyi realista hagyományokra építve, de azt széles skálán értelmezve vonultatják fel munkáikat. A kiállított művek között vannak pontos, szinte fényképszerű valóságábrázolások, egyes alkotásokat az oldottabb festőiség jellemzi, de a nézők megtekinthetnek expresszív vagy éppen elvont festményeket és grafikákat is.

A csütörtök délután öt órakor nyíló kiállításon köszöntőt mond Dr. Kószó Péter, Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város alpolgármestere, a tárlatot Dr. Nagy Imre művészettörténész, a Tornyai János Múzeum és Közművelődési Központ igazgatója nyitja meg. A vernisszázson közreműködik Lauer Ágnes zongoraművész és Vágó János kürtművész.

 

A Szentendrei Régi Művésztelep és Galériában szeptember végéig megtekinthető kiállításon Bíró Botond, Blaski Márta, Bodor Zoltán, Bukor Tibor, Florian Lang, Horváth Krisztián, Horváth Roland, Kéri László, Kondor Attila, László Dániel, Miklós Hajnal, Nagy Attila, Pap Gitta, Porkoláb Magdolna, Sonkoly Tibor, Süveges Rita, Szabó Ábel, Szabó Klára Petra, Szkok Iván, Szőke Gáspár, V. Nagy Nándor, Vincze László és Zoltai Attila alkotásait veheti szemügyre a Dunakanyar műkedvelő közönsége.

 

Olvassa el ezt is!

Szent István király ünnepe Hódmezővásárhelyen

Szent István király ünnepe Hódmezővásárhelyen

Ötnapos rendezvénysorozattal készül Hódmezővásárhely Szent István Király ünnepére. Idén már augusztus 16-án, pénteken kezdődik a rendezvénysorozat. Részletes programmal!
Restaurátorok keze által szépül meg az ikonosztáz

Restaurátorok keze által szépül meg az ikonosztáz

Augusztus 9-én elkezdődött a hódmezővásárhelyi szerb ortodox templom ikonosztázának restaurálása. A közgyűlés 11 millió forintot szavazott meg. 8 milliót adott Balogh Zoltán miniszter.
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
Vármegye helyett ismét megye

Vármegye helyett ismét megye

Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.
 

És ezt már olvasta?

Győzelemmel nyitott a Kosársuli
Győzelemmel nyitott a Kosársuli A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
 
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.