KözéletRestaurátorok keze által szépül meg az ikonosztáz

2013. augusztus 9., péntek
 
Restaurátorok keze által szépül meg az ikonosztáz

Augusztus 9-én elkezdődött a hódmezővásárhelyi szerb ortodox templom ikonosztázának restaurálása. A közgyűlés 11 millió forintot szavazott meg. Ezzel az összeggel egészítik ki a Nemzeti Kulturális Alap miniszteri keretéből Balog Zoltán miniszter által felajánlott 8 millió forint vissza nem térítendő támogatást. Ezzel, együtt van restaurálási terv alapján kalkulált brutto 19 millió forint.

 

A képen Kisterenyei Ervin festőművész -restaurátor (Fotó: VH)

 

A nemrég elkészült belvárosi rehabilitáció részeként a templom teljes egészében kívül-belül megújult. Csak az ikonosztáz maradt ki, amelynek a restaurálásával a Dél Alföld legszebb ortodox temploma lesz.

 

Hódmezővásárhelyen letelepült görög kereskedők a II. József 1781. október 25-én kelt türelmi rendelete után kérvényezték a Helytartótanácstól az ortodox templom építését. Az engedély birtokában az építkezés 1872-ben kezdődött meg, egyhajós copf stílusú templomot építettek. 1792-ben Isten Anyja születésének tiszteletére szentelték fel, ekkor csak a templomhajó és a szentély készült el. Az első templomtornyot 1806-ban emelték. A templom mai formáját az 1888/1889 –es felújítás során nyerte el. Az elmúlt több mint 200 évben a templomot többször is felújították, legutoljára a tavalyi évben a Tornyai János Kulturális Városrehabilitációs program keretében. Csak az ikonosztáz restaurálása maradt el.

Kisterenyei Ervin restaurátor a Vásárhelyi Híreknek elmondta, a XIX. század elején faragott, biedermeier stílusú ikonosztáz képeit a XVIII-XIX. században festették. Ezeknek a megtisztítása és az ikonosztáz fájának konzerválása elengedhetetlen. A Csongrád Megyei Kormányhivatal megadta az engedélyt a Hódmezővásárhelyi Önkormányzat által elkészített tervekre. A restaurálás során a faszerkezetet rovarirtóval kell impregnálni, újra aranyozzák, a fára és vászonra festett ikonokat teljesen felújítják, helyre kell állítani az egész ikonosztáz tartószerkezetét.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Visszatartják, vagy nem tartják vissza

Visszatartják, vagy nem tartják vissza

Elfogadhatatlan, hogy a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal az agrártámogatásokkal zsarolja a gazdákat. A tegnapi közleményben foglatakat a hivatal cáfolja.
Nagykutyák és kiskutyák ha összejönnek...

Nagykutyák és kiskutyák ha összejönnek...

Gatyaszaggató Kutyás Fesztivált rendez augusztus 10-én a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete. Persze az első olvasásra ijesztőnek tűnő elnevezés, valójában a sok-sok programra utal.
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
Új napelempark Algyőn

Új napelempark Algyőn

A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 

És ezt már olvasta?

Győzelemmel nyitott a Kosársuli
Győzelemmel nyitott a Kosársuli A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
 
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.