Kultúra, oktatásSzakmák a színpadon

2013. október 17., csütörtök
 
Szakmák a színpadon

A vásárhelyi Kalmár Zsigmond Szakképző Iskola robotja lép színpadra október 21-én délután a szegedi Agórában.

 

 

 

 

Ha nem is szó szerint, de valóban az iskola hegesztő robotja látványosan, működés közben mutatkozik be a Szakmák az Agóra színpadán elnevezésű műsorban.

Pap András a szakképző iskola igazgatója érdeklődésünkre elmondta, a szakmák interaktív bemutatóján a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara meghívására vesz részt az iskola. Azt reméli, hogy Szegeden is sikerül felkelteni az érdeklődést a Hódmezővásárhelyen folyó szakmai képzések iránt. Mint mondta, ez már részben sikerült is, mert két szakmában teljes – 24 fős- osztály indult szeptembertől. Az egyik az asztalos, a másik pedig a hegesztő szakma.

 

Október 21-én délután fél háromtól kezdődő - az általános iskolás tanulók pályaválasztását segítő rendezvényen - először a Jordán Tamás vezetésével működő Weöres Sándor Színház Szakmák Színháza című előadását mutatják be, majd a Kalmár Zsigmond Szakképző Iskola mellett, további négy szakképző iskola tart interaktív bemutatót az általuk biztosított ápoló, szabó, divat és stílustervező, asztalos, elektroműszerész és lakatos szakmákról. A bemutatók keretében a diákok az egyes szakmákhoz kapcsolódó eszközöket is kipróbálhatják.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Vásárhelyi taekwondo bírókat avattak

Vásárhelyi taekwondo bírókat avattak

Hazai versenyeken akár pontozó-, akár vezetőbíró is lehet a vásárhelyi Hwarang-do Sportegyesület két frissen oklevelet szerzett sportolója.
A rendes lányok miért nem lesznek gazdagok?

A rendes lányok miért nem lesznek gazdagok?

Mennyi időt és pénzt fordítasz önmagadra? Igen elterjedt tévhit, amit sajnos a reklámok is sugallnak, hogy a megérdemlem érzését tárgyak vásárlásával lehet kiváltani.
Új napelempark Algyőn

Új napelempark Algyőn

A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
...és beindult idén is!

...és beindult idén is!

Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.