GazdaságSzáguldó villamos még csak a tervezőasztalon

2015. augusztus 12., szerda
 
Száguldó villamos még csak a tervezőasztalon

A projekt 2020-ig történő befejezését erősítették meg a mai sajtótájékoztatón. Hódmezővásárhelyen 3,5 kilométer hosszú egyvágányú villamospálya épülne.

 

 

 

 

A Vásárhelyi Hírekben március 19-én számoltunk be arról, hogy megtartották első egyeztető megbeszélésüket a Városházán a konzorciumi partnerek, akik kidolgozzák az integrált villamos- és nagyvasúti rendszer, vagyis a Vásárhelyt Szegeddel összekötő tram train terveit. Akkor azt nyilatkozták a szakemberek, hogy a remények szerint 2017 elején megtörténhetnek az első kapavágások, hogy 2018-ra elkészüljön a Közép Európában referenciának számító tram train.

 

 

Augusztus 12-én tartottak ebben a témában sajtótájékoztatót, amelyen összefoglalták a lényegében már eddig is ismert információkat a projekt állásáról és a várható beruházásról. Ennek még semmilyen konkrét határideje nincs, de a tavasszal hangoztatott határidőt két évvel megtoldva, a 2020-ig történő befejezést jelölték meg.

Újdonság, hogy az eddigi félórás menetidő helyett, már 20 perc is lehet majd, ami azt jelenti, hogy a több megálló figyelembe vételével jóval 100 kilométer felett kell repesztenie a villamosnak.

 

 

Almási István hódmezővásárhelyi polgármester szerdán a vásárhelyi Városházán arról is beszélt, hogy a közlekedési beruházással gyors, korszerű és kényelmes összeköttetés jön létre a két megyei jogú város között, megkönnyítve a naponta ingázó több ezer vásárhelyi és szegedi ember életét. Hozzátette: az uniós támogatással megvalósuló beruházás segíti az egységesebb és versenyképesebb gazdasági régió kialakulását is.

A polgármester hangsúlyozta, a hazai és az uniós közlekedéspolitika egyaránt fontosnak tartja, hogy a korszerű elővárosi közlekedés ne csak Budapest agglomerációjában fejlődjön, hanem a vidék városainak összeköttetése is kiépüljön.

A két város nagyállomása között mintegy 100 kilométer/órás sebességgel közlekedő járatok a tervek szerint Hódmezővásárhelyen öt helyen állnak majd meg – közölte a polgármester.

A politikus elmondta, jelenleg az engedélyes tervek és a jogi, üzemeltetési háttér előkészítése zajlik. Az újszerű, Magyarországon korábban még nem alkalmazott műszaki megoldások engedélyezési folyamata nehezen látható előre, de a 2020-ig tartó uniós ciklusban elkészül a beruházás.

A tervező konzorciumban résztvevő Utiber Kft. osztályvezetője Mercz Gábor közölte, Hódmezővásárhelyen 3,5 kilométer hosszú egyvágányú villamospálya épülne. A megállók akadálymentes peronjai közelében pedig - a helyi közlekedés igényeihez igazodva - kerékpártárolókat alakítanak ki.

Hódmezővásárhely-Népkert állomástól a szerelvények a nagy vasúti pályát használják majd, és csupán Algyőn állnak majd meg Szeged-Rókus állomásig, ahol a jelenlegi mellékvágány nyomvonalát felhasználva jutnak a szegedi 1-es villamos vonalára – ismertette a szakember.

A nagyvasúti pálya villamosítását a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. készíti elő. Hódmezővásárhely és Szeged között két helyen – Kopáncs állomás és az algyői Tisza-híd, illetve az M43-as autópálya és Szeged-Rókus között – kétvágányúra bővítik a pályát. A járművek a villamos 600 V egyenáramát és a nagyvasút 25 kV váltóáramát használják majd – közölte Mercz Gábor.

A szerelvények 20 perces követési idővel járnak majd, ezt a csúcsidőben betétjáratokkal 10 percesre sűrítik – mondta.

A Nemzeti Közlekedési Hatóság bevonásával meghatározták a járművek alapparamétereit: az akadálymentes, légkondicionált, 90 fix ülőhelyes szerelvényeken a rövidebb távolságra utazóknak állóhelyek és lehajtható ülések is lesznek – tudatta a szakember.

 
 
VH-MTI
 

Olvassa el ezt is!

Újabb infúzió a vásárhelyi kórháznak

Újabb infúzió a vásárhelyi kórháznak

Az adósság-konszolidációra kapott összeg az összes kórháznak juttatott támogatást nézve a középmezőnyben helyezkedik el.
Elutasítják a pedagógus etikai kódexet

Elutasítják a pedagógus etikai kódexet

A név nélkül nyilatkozó vásárhelyi tanárok legtöbbjének is fenntartásai vannak az etikaikódex- tervezettel kapcsolatban. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete egyhangúlag elutasította
Diákolimpia döntő Vásárhelyen

Diákolimpia döntő Vásárhelyen

A IV. korcsoportos Kosárlabda Diákolimpia országos döntőjét, június 12–14. között Hódmezővásárhelyen rendezték. 
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

HSZC intézményeiből összesen 26 osztályban 523 tanuló fejezte be tanulmányait a 13. technikumi és a 3/11 szakképző évfolyamokon.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.