GazdaságÚjabb infúzió a vásárhelyi kórháznak

2015. augusztus 12., szerda
 
Újabb infúzió a vásárhelyi kórháznak

A kormány honlapján nyilvánosságra hozták, hogy mely kórháznak mennyi pénz jutott a nyár elején kiosztott 60 milliárd forintnyi konszolidációs összegből. A lista szerint nem is volt olyan intézmény, amelynek ne lett volna rendezendő számlája.

 

 


 

A lista szerint a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ Hódmezővásárhely-Makó intézmény 865 millió 452 ezer forintot kapott. Ez az összeg az összes kórháznak juttatott konszolidációs támogatást nézve a középmezőnyben helyezkedik el.

(Tavaly márciusban írtuk, hogy az akkor a Magyar Közlönyben megjelent rendelet melléklete szerint 93 egészségügyi intézmény összesen 33 milliárd forintnyi segélyt fordíthatott lejárt szállítói tartozása csökkentésére. A Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ, Hódmezővásárhely-Makó intézménye akkor 517 millió 331 ezer forintot kapott.)

 

Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (AEEK) által fenntartott intézmények idén június végéig a 60 milliárdos összeg több mint 70 százalékát, július közepére pedig több mint 94 százalékát kifizették a tartozásaikra.

Hiába jutottak ekkora összeghez a beszállítók, az egyik szövetségük továbbra is elégedetlen. Mint azt közleményükben jelezték, nem hozott végleges megoldást a kórházi tartozások nyár eleji konszolidációja. A Magyar Orvostechnikai Beszállítók Szövetsége (MOBSZ) által jegyzett levélben arra figyelmeztetnek, hogy a jelenlegi mintegy 40 milliárd forintról már szeptemberre ismét akár 60 milliárd forintra nőhet a beszállítók felé fennálló kórházi tartozások összege.

A szervezet szakértői a probléma orvoslására egyebek mellett azt ajánlják, a kormányzatnak: változtassanak a finanszírozási elveiken. Például az életmentő eszközök áfájának a mostani 27 százalékos kulcsát csökkentsék 5 százalékra.

 

Olvassa el ezt is!

Jéghideg inspirációk

Jéghideg inspirációk

Szabó Klára Petra az elmúlt 5 év alatt a hódmezővásárhelyi kortárs képzőművészet egyik legsikeresebb alkotója lett. Szeptemberben nyílik kiállítása.
Bízzunk az állatok megérzéseiben

Bízzunk az állatok megérzéseiben

Gyanúsnak kell tekinteni például, ha a csirkék ahelyett, hogy csipegetnék élelmüket, a fák tetejére repülnek, a varangyos békák pedig csoportosan vonulni kezdenek.

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 25. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Pláza épülhet az Aldi mellett

Pláza épülhet az Aldi mellett

A beruházó egy üzletházat épít a területen, a szerződés alapján pedig a fejlesztésnek legalább 45–50 ember foglalkoztatását kell lehetővé tennie.
 

És ezt már olvasta?

A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
 
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.
 
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői HSZC intézményeiből összesen 26 osztályban 523 tanuló fejezte be tanulmányait a 13. technikumi és a 3/11 szakképző évfolyamokon.
 
Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.
Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

A kormány elrendelte a dohánykoncessziók teljes körű felülvizsgálatát, benne az 1100 milliárd forintos forgalmat folytató hódmezővásárhelyi gyökerű céget. 

 
Jelentős összegből megújulhat a belváros
Jelentős összegből megújulhat a belváros A Belváros keleti részének átfogó megújítása kezdődhet meg Hódmezővásárhelyen az új, kétszintes parkolóház megépülésével az Ótemplom közelében.