GazdaságSzabó Bálint ismét színre lépett

2018. március 19., hétfő
 
Szabó Bálint ismét színre lépett

A K'Art-ügy kivizsgálását és a kifizetetlen alvállalkozók kártalanítását kérte Szabó Bálint hétfőn Hódmezővásárhelyen.

 

 

 

 

 

 

A cégcsoport károsultjainak egy részét képviselő Likvid Kontroll Kft. ügyvezetője sajtótájékoztatóján elmondta, azt várja a hódmezővásárhelyi közgyűléstől, hogy vizsgálja ki és tárja föl a K'Art-ügy minden politikai, valamint önkormányzati szálát, és ennek érdekében hozzon létre paritásos vizsgálóbizottságot.

A K'Art 60 alvállalkozójának mintegy 800 millió forinttal maradt adósa. Az ügyben a Szegedi Járásbíróságon áprilisban büntetőper kezdődik - közölte.

A jogász kifejtette, azt szeretné elérni, hogy a kis- és közepes vállalkozások kapják vissza ellopott pénzüket, és derüljön ki, hogy ebből az összegből került-e bármely politikus zsebébe.

Szabó Bálint hangsúlyozta, három hete választ vár Márki-Zay Péter (független) polgármestertől arra, elfogadott-e támogatást kampányához a K'Art csoport vezetőjétől.

 

(Meg kell jegyezni, hogy Márki-Zay Péter a múlt héten a Facebookon élő videó-fórumán elmondta, forintra bontott pontos kimutatása van a kampánya során adakozásból összejött 9 millió, valamint az általa hozzátett 1 millió forintról. Ennyibe került a kampánya, de hozzátette, senkit nem fog megnevezni, hogy kitől mennyi támogatást kapott.)

A hódmezővásárhelyi közgyűlés ülésén Szabó Bálint kérése ellenére nem kapott szót, a vizsgálóbizottság felállítását a képviselő-testület pedig - szabályos indítvány hiányában - nem vette napirendre.

 

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, a térség fideszes országgyűlési képviselője a 47-es elkerülő Körhídján reggel tartott sajtótájékoztatón kérdésre elmondta, a kormány helyt állt a Hajdú-Bétért, a vörösiszap-károsultaknál, a Szeviép- és a Czeglédy-ügyben, és ha szükséges segít a K'Art alvállalkozóinak kártalanításában. Az ügyet meg kell vizsgálni, a kisvállalkozók kártalanítására az önkormányzatnak lenne lehetősége - tette hozzá.

 

Mint arról már többször írtunk, az ügyben az Önkormányzat valóban érintett, hiszen a ppp konstrukcióban a Balogh Imsi Sport Arénát kivitelező K’Art  Építészstúdió Kft. azért került nehéz helyzetbe, mert az önkormányzat 2010 októbere óta – túlszámlázásra hivatkozva - nem fizette a szerződésben rögzített díjait, majd később a minisztérium sem, így végül minden tartalékából kifogyott, és felszámolás alá került a cégcsoport. Az elmúlt években a helyi és országos sajtó érdeklődésének folyamatosan a középpontjában álló ügy annak idején a Balogh Imsi Sport Aréna építése, üzemeltetése körül kezdődött, de most már egy szövevényes fő- és alvállalkozókat érintő százmilliókról szóló üggyé terebélyesedett. A K'Art csoport ugyanis - Szabó Bálint állítása szerint - 60 hitelezőnek 800 millió forinttal tartozik.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Eltörölték a kisebb építmények ingatlanadóját

Eltörölték a kisebb építmények ingatlanadóját

A 101 négyzetméternél kisebb ingatlannal rendelkező hódmezővásárhelyi magánszemélyek ingatlanadójának megszüntetéséről döntött hétfői ülésén a Közgyűlés.
Elkerülő átadás korábban

Elkerülő átadás korábban

Tíz nappal korábban, a hét második felében átadják a hódmezővásárhelyi elkerülő utat – ezt az üzemkész út közepén, élő videóban jelentette be Lázár János.
Márky-Zay Péter Brüsszelben

Márky-Zay Péter Brüsszelben

A brüsszeli rendezvényen Európa különböző országaiból érkezett polgármesterek, városvezetők és az Európai Bizottság magas rangú képviselői vettek részt.

 

Az év legjobb fotói a Kossuth téren

Az év legjobb fotói a Kossuth téren

A Magyar Újságírók Országos Szövetsége Fotóriporterek Szakosztálya idén januárban is kiírta pályázatát. A díjazott képekből nyílik kiállítás.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.