GazdaságElkerülő átadás korábban

2018. március 19., hétfő
 
Elkerülő átadás korábban

Ígérete szerint tíz nappal korábban, a hét második felében átadják a hódmezővásárhelyi elkerülő utat – ezt az üzemkész út közepén, élő videóban jelentette be a Facebookon Lázár János.

 

 

 

 

 

 

 

A Miniszterelnökséget vezető miniszter, a térség országgyűlési képviselője kiemelte: 24 éves álma valósul meg a helyieknek azzal, hogy átadják a több mint 13 kilométeres szakaszt, amelyet állami forrásból a Colas Zrt. épített meg.

 

 

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. szóvivője a Vásárhelyi Híreket arról tájékoztatta, hogy  naponta 12-14 ezer köbméter föld megmozgatását jelentette az elkerülő út építése.

Tavaly nyár elejére a magas töltések, nagytömegű földmű építések nagyrészt elkészültek, ezen kívül a főpálya alatti átereszek építése, gáz- hírközlési- és elektromos közműkiváltási munkák és a régészeti feltárások is lezárultak.

Tavaly júliusban indultak az aszfaltozási munkák, melyek a főpályán – a csomópontokat és hidakat leszámítva – októberre lezárultak. Időközben a magas töltések süllyedése lezajlott, így e szakaszokon is megkezdődhetett a pályaszerkezeti rétegek építése.

Folyamatos volt a rézsűs felületeken a humuszterítés, a padka feltöltési munkák is. Ezek után októbertől szakaszosan elindultak a növénytelepítési- és a forgalomtechnikai munkálatok. A teljes beruházásban összesen 440.000 m2-en füvesítenek, 820 fát és 130.000 cserjét ültettek.

A forgalomtechnikai munkálatokhoz 8600 m2 burkolati jelet festettek fel, 100 db útburkolati prizmát, 460 db KRESZ táblát, és több mint 24 km szalagkorlátot telepítettek.

Az elkerülő egyik „kulcs-építménye” – bár Budaörsön van egy kisebb hasonló - a Magyarországon is egyedülálló körhíd, amely a vasútvonal feletti becsatlakozást teszi lehetővé.

Néhány érdekes adat a hídról. A körhíd összesen 9 szerkezetből áll: a vasútvonal feletti hídból, a főút feletti négy hídszerkezetből, illetve a két-két fel- és lehajtó ág hídjaiból.

A 47-es főút feletti hídrészekhez négy-négy íves acél gerenda tartozik, amelyek hossza 23-25 méter között változik, súlyuk pedig páronként körülbelül 30 tonna.

A pillérek: 150 és 120 cm átmérőjű vasbeton köroszlopok. Van 3 középső oszloptámasz is, ezek 150 cm átmérőjű vasbeton köroszlopok. A körhíd szélessége 12 és félméter, külső átmérője 63,21 méter.  

Hazai viszonylatban a terepszint feletti 12,5 métere magasságával szokatlan építmény a körhíd. A teljes hídhossz: 81,5 méter. És talán egy kevésbé használatos műszaki adat, mely szerint a teljes hídfelület:10270 négyzetméter.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Gólból hét, esőből nagyon sok esett

Gólból hét, esőből nagyon sok esett

A régi vicc a Hódmezővásárhely - Szőreg meccs analógiájára is átfordítható: akkor kell focizni, amikor jól esik. Szombaton jól esett, a csapatok pedig fociztak is.
Gardenexpo: lazíts a zöldben!

Gardenexpo: lazíts a zöldben!

Különleges magyar szabadalommal, a legfrissebb kültéri trendekkel és több ezer meseszép orchideával vár a Gardenexpo!
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben

A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben

A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán

Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán

Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
Változások a Rádió 7 háza táján
Változások a Rádió 7 háza táján Új tulajdonosa van a Rádió 7-nek, amely 2023-ban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa döntése szerint 2033-ig kapott frekvenciaengedélyt.
 
Továbbra is a Dél-Alföld a legveszélyeztetettebb
Továbbra is a Dél-Alföld a legveszélyeztetettebb

A korábbi időszakokhoz viszonyítva a Közép-Dunántúlon volt a legnagyobb arányú a talajnedvesség csökkenése, ezt az Észak-Alföld, majd szorosan a Dél-Alföld követte.