Kultúra, oktatásSűrű lesz a tanévnyitó Vásárhelyen is

2013. augusztus 27., kedd
 
Sűrű lesz a tanévnyitó Vásárhelyen is

Nemcsak az iskolatársak és a tanárok örömteli találkozása növeli szeptember másodikán a vásárhelyi iskolák tanévnyitójának hangulatát, hanem a több száz, de inkább a több ezer új tankönyv kiadása is fokozza majd az izgalmakat.

 

 

 

 

Az ország sok településéhez hasonlóan, Hódmezővásárhelyen is az iskolákban erre a hétre hirdették meg a tankönyvek kiosztását. Azonban a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. (Kello) informatikai rendszerén keresztül azt írták a tankönyvfelelősöknek: az egész országban csak szeptember 2-án, az osztályfőnöki órán oszthatják ki a csomagokat. Erre ráerősített a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ, amely eljuttatta az  iskoláknak Sipos Imre, a köznevelésért felelős helyettes államtitkár augusztus 24-i levelét, amelyben azt kéri, hogy a tankönyveket szeptember 2-án, az első tanítási napon, az osztályfőnöki órák keretében osszák ki. Így Vásárhelyen is mindegyik iskolában az első tanítási napra hirdették meg a tankönyvek kiadását, de több iskolában az eredeti ütemezésnek megfelelően, vagyis augusztus 28-29 és 30-án lehetőséget biztosítanak a tankönyvcsomagot átvételére.

 

Az egyik napilap szerint Sipos Imre köznevelésért felelős helyettes államtitkár levelében arra hivatkozik: sok panasz érkezik a szülőktől arra, hogy augusztus végén berendelik őket az iskolák. Az iskolák szerint azonban a szülők és a diákok igényt tartanának a tankönyvek iskolakezdés előtti átvételére, a levél mögött pedig inkább a tankönyvek kiszállításának késedelme, illetve egy újabb informatikai probléma állhat

A Kello keddi közleményében azt írta: a tankönyvek több mint 95 százalékát már kiszállította az iskolákba. Azok a szülők, akiknek még nem sikerült pótolniuk az esetleges kézbesítési probléma miatt hiányzó vagy elveszett tankönyves díjbekérőt, ezt az illetékes iskolában tehetik meg - írták. A tankönyvek árának befizetésére készpénzzel, átutalással, illetve iskolakezdési cafeteriautalvánnyal továbbra is lehetőség van. Az augusztus 15-i határidő után fizetőknek a könyvek átvételekor kell igazolniuk a befizetést.

A tankönyvek pótrendelésének határideje szeptember 5. Ha a tankönyvcsomagokba sérült vagy nyomdai hibás kiadványok kerültek, vagy mennyiségi eltérés tapasztalható a megrendeléshez képest, a Könyvtárellátó gondoskodik a könyvek cseréjéről, pótlásáról, valamint visszaszállításáról. Az ilyen eseteket közvetlenül az iskolának kell jelezni - írták.

 

Olvassa el ezt is!

Itt van minden amit a suliról tudni kell

Itt van minden amit a suliról tudni kell

A Hódmezővásárhelyi Tankerületéhez tartozó közoktatási intézményekben közel 4200-an ülnek az iskolapadba. Részletes tanévi menetrend!
Megújul a Mártélyi holttág

Megújul a Mártélyi holttág

Elkészült a Mártélyi-holtág élőhelyvédelmi célú rehabilitációjának kiviteli terve. Augusztus 28-án a beruházás részletes ismertetésére a konzorcium tagjai lakossági fórumot szerveznek.

Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.