Kultúra, oktatásItt van minden amit a suliról tudni kell

2013. augusztus 27., kedd
 
Itt van minden amit a suliról tudni kell

Már egy hét sincs a tanévkezdésig, amely szeptember 2-án hétfőn lesz. A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Hódmezővásárhelyi Tankerületéhez tartozó közoktatási intézményekben 4194 tanuló, közülük 425 első osztályos kezdi meg a tanévet, mondta a Balázs József a Hódmezővásárhelyi Tankerület tanügyigazgatási referense.

 

 

A Vásárhelyi Hírekben tavasszal még 371 elsősről írtunk, azonban mint Balázs József elmondta, azóta a Klebelsberg Intézményfenntartó Központba, a Hódmezővásárhelyi Tankerületbe integrálták a Kozmutza Flóra teljes intézményhálózatát, a szegedi, a makói, a csongrádi, a szentesi és a hódmezővásárhelyi intézményeivel.

 

Szeptembertől az iskolák első, ötödik, valamint kilencedik évfolyamainak diákjai az új Nemzeti Alaptanterv és a hozzá kapcsolódó kerettantervek alapján kezdik meg a tanulást. Első év, hogy  erkölcstant, illetve az egyház által szervezett hit- és erkölcstan tanulnak az első és az ötödik osztályosok. Hódmezővásárhelyen az elsősök szüleinek 52 százaléka a hit- és erkölcstan oktatást, míg 48 százalékuk az erkölcstant választotta.

 

Megírtuk, ebben az évben már minden tanuló névre szóló tankönyvcsomagot kap, ami lényegesen egyszerűsíti a tankönyvosztást, amelynek időpontjáról minden oktatási intézmény a helyben szokásos módon az intézmény honlapján, vagy hirdetőtábláján értesíti a szülőket és a tanulókat. A Klik-től kapott információk szerint Hódmezővásárhelyen a tankönyvek kiszállítása az iskolák döntő többségében már megtörtént.

 

Balázs József azt is elmondta, 2013/2014-es tanévtől országosan már az 1. – 2., 5. – 6. valamint a 9. és 10. évfolyamon vezetik be a mindennapos testnevelést, amely Vásárhelyen már nem új keletű, hiszen 2005 szeptemberétől valamennyi évfolyamon működik a mindennapos testnevelés program.

 

Elsősorban a középiskolások figyelmét szeretnék felhívni, hogy 2016. január elsejét követően az érettségi bizonyítvány megszerzésének előfeltétele 50 órás közösségi szolgálat teljesítése, amelyet érdemes már most, akár 9. évfolyamon elkezdeni. A középfokú oktatási intézmények a lehetőségekről folyamatosan tájékoztatást fognak nyújtani, mondta a tanügyigazgatási referens. Hozzátette, ugyancsak a középiskolásokat érinti a közelgő őszi érettségi vizsgaidőszak, amelyre a jelentkezési határidő szeptember 5-e. Ebben a tanévben az őszi középszintű érettségi vizsgáknak Hódmezővásárhelyen a korábbi évek gyakorlatától eltérően a Németh László Gimnázium ad otthont, vagyis az érintettek a gimnázium Ormos Ede utca 18. szám alatti székhelyén érdeklődjenek és nyújtsák be jelentkezési lapjukat. Az írásbeli érettségi vizsgákra október 11. és október 25. között kerül sor, majd a szóbeli vizsgákat emelt szintű érettségi esetén november 6. és november 12. a középszintű érettségi vizsgák november 21. és november 29-e között lesznek. (Valamennyi fontos dátum a cikkünk végén!)

 

A Vásárhelyi Hírek kérdésére Balázs József elmondta, a Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város külterületéről: Erzsébetről, Kútvölgyről, Batidáról és Szikáncsról bejáró gyermekek számára az iskolabuszt a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ az Önkormányzattal együttműködve, a kötelező felvételt biztosító iskolába a továbbiakban is működtetni fogja.

 

A tanév 2014. június 13-án, pénteken fejeződik be, ami azt jelenti, hogy az általános iskolák 180, a nappali oktatás munkarendje szerint működő középiskolák 179 tanítási napot fognak teljesíteni.

 

Kapcsolódó cikkünk:


Iskolások fontos dátumai – Tanévi menetrend

 

Olvassa el ezt is!

Berei Béla győzelme Koreában

Berei Béla győzelme Koreában

Első helyezéssel igazolta, hogy jó döntés volt beválasztani a nemzetközi csapatba a hódmezővásárhelyi Máté Taekwondo SE 12 éves sportolóját.
Tanévnyitó kényszermegoldásokkal

Tanévnyitó kényszermegoldásokkal

A kevés felvételizővel is, de mindkét meghirdetett szakot elindítja idén is a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola hódmezővásárhelyi tagozata.
Tanévi menetrend 2026/2027

Tanévi menetrend 2026/2027

Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.
Tűz volt Batidán

Tűz volt Batidán

Július 26-án délelőtt nagy területen égett az aljnövényzet, a gaz Hódmezővásárhely batidai településrészén, a Vásárhelyi utcánál.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 32. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Vásárhelyen született Antal Imre
Vásárhelyen született Antal Imre Július 31-én lenne kilencvenegy éves Antal Imre Erkel Ferenc-díjas zongoraművész, műsorvezető, showman, az elmúlt évtizedek egyik népszerű tévés személyisége.
 
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről Július 25-én az önkormányzat a kutasi úti emlékműnél elhelyezte az emlékezés koszorúját. 
 
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.