GazdaságSátrazás hajléktalanokkal

2015. május 1., péntek
 
Sátrazás hajléktalanokkal

Április 22-én Hódmezővásárhelyen tartott sajtótájékoztatóján jelentette be Szabó Bálint, hogy 29-től Budapesten sátrat ver a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium épülete előtt.

 

 

 

 

A Likvid Kontroll követeléskezelő ügyvezetője a K-Art cégcsoport által megkárosított alvállalkozók megbízásából próbálja több éve behajtani a vásárhelyi építőipari vállalkozás tartozásait.

 

A Vásárhelyi Városi Televízió helyszínen készült felvételein látható, hogy a követeléskezelő cég ügyvezetője helyi hajléktalanok gyűrűjében demonstrált.

Szegedtől Hódmezővásárhelyig, Mindszenttől Csongrádig és Szentestől Budapesten át Pécsig mintegy 60 vállalkozó közel 800 millió forintra vár Kendi Imre cégeitől. Ezeknek a városoknak a nevét tartották kezükben a Fő utcában a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium előtt tartott demonstráción azok a hajléktalanok, akik azt szimbolizálták, hova juthatnak Szabó Bálint megkárosított ügyfelei, amennyiben nem kapják meg pénzüket a K-Art cégcsoportnak végzett munkájuk után.

 

A Vásárhelyi Hírekben is részletesen megírtuk, amit most a VTV kamerája előtt ismét elmondott, bízik abban, hogy a többi alvállalkozó fennmaradó számláinak fedezetét az elkövetők magánvagyonának zárolása jelentheti. Egyúttal emlékeztetett: a NAV jelenleg is eljárást folytat csődbűntett elkövetésnek gyanújával. A budapesti sajtótájékoztatót követően Szabó Bálint bement a minisztériumba, ahol átvették tőle a rendelkezésre álló dokumentumokat, amelyek alapján Dr. Boros Anita helyettes államtitkár belső egyeztetést rendelt el a minisztériumon belül és a Miniszterelnökséggel is.

 

Kapcsolódó cikkünk:

Milliók itt, milliók ott - adósságrendezés sehol

 
 
VH-VTV
 

Olvassa el ezt is!

Előzetesben a rablással gyanúsított vásárhelyi férfi

Előzetesben a rablással gyanúsított vásárhelyi férfi

A büntetett előéletű gyanúsított a hatóságok elől megszökne, vagy elrejtőzne, illetve újabb szabadságvesztéssel büntetendő szándékos bűncselekményt követne el.
Idén is vásárhelyi az ország legjobbja

Idén is vásárhelyi az ország legjobbja

Mechatronika szakmában a gregusos Pálinkó Dávid Dezső lett az ország legjobbja. Április 29-én a Szakma Sztár Fesztivál zárónapján adták át az elismerést.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 

És ezt már olvasta?

Győzelemmel nyitott a Kosársuli
Győzelemmel nyitott a Kosársuli A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
 
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.