Kék hírekElőzetesben a rablással gyanúsított vásárhelyi férfi

2015. április 29., szerda
 
Előzetesben a rablással gyanúsított vásárhelyi férfi

A Szegedi Járásbíróság nem jogerősen elrendelte annak a hódmezővásárhelyi férfinak az előzetes letartóztatását, akit rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt vasárnap vett őrizetbe a rendőrség. A bíróság döntése alapján a gyanúsított előzetes letartóztatása május hó 29. napjáig tart.


 

A Hódmezővásárhelyi Járási Ügyészség azért indítványozta V. József gyanúsított előzetes letartóztatásának elrendelését, mivel az ügyészi álláspont szerint megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy április hó 26-án 14 óra 30 perc körüli időben, a Károlyi és a Jókai utca sarkán cigarettát kért az ittas állapotban lévő, általa már korábbról ismert sértettől, aki a kérésnek nem tett eleget. Az 54 éves gyanúsított erre megragadta a sértett farmerkabátját, többször megrángatta őt, mindeközben belenyúlt - a gyanúsított jellemét már ismerő és ezért védekezést nem tanúsító - sértett zsebébe, ahonnan kivette annak pénztárcáját a benne lévő 6.500,- forinttal, és a helyszínről távozott.

 

Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a büntetett előéletű, többek között ugyancsak erőszakos vagyon elleni bűncselekmény miatt elítélt gyanúsított a terhére rótt kiemelkedő tárgyi súlyú, magas büntetési tétellel fenyegetett bűncselekményt (kettő évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés) más vagyon elleni bűncselekmény miatt folyamatban lévő büntetőeljárás hatálya alatt látszik megvalósítani, erre tekintettel megalapozottan feltehető, hogy szabadlábra helyezése esetén a hatóságok elől megszökne, vagy elrejtőzne, illetve újabb szabadságvesztéssel büntetendő szándékos bűncselekményt követne el. Alappal lehet következtetni továbbá arra is, hogy mivel a jogtalanul eltulajdonított pénztárca eddig nem került elő, a bizonyítási eszköz elrejtésével vagy megsemmisítésével a bizonyítási eljárás sikerének meghiúsítására törekedne, ezért előzetes letartóztatása indokolt.

A bíróság döntését az ügyész tudomásul vette, míg a gyanúsított és védője fellebbezést jelentettek be enyhébb kényszerintézkedés elrendelése érdekében, így a végzés nem jogerős.

 

Olvassa el ezt is!

Tájfutó Diákolimpia vásárhelyi sikerekkel

Tájfutó Diákolimpia vásárhelyi sikerekkel

Április 25- én rendezték meg a Csongrád Megyei Tájfutó Diákolimpiát Ásotthalmon. Három dobogós helyezés született. Eredményekkel!
A vásárhelyi Kovács Sándor az Év Tűzoltója

A vásárhelyi Kovács Sándor az Év Tűzoltója

Példamutató munkájának elismeréseként, valamint a beavatkozások során nyújtott kimagasló helytállásáért vehette át a miniszteri díjat.
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 29. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.
 
Ulmi találkozó
Ulmi találkozó Az 1992 óta Hódmezővásárhely testvérvárosába, az ott rendezett 14. Nemzetközi Duna Fesztiválra kiutazott Márky-Zay Péter polgármester.
 
Irány Hong Kong
Irány Hong Kong A világbajnokságra utazó magyar válogatott tagja lett a hódmezővásárhelyi Papp Jázmin, akinek Magyary Ágnes volt az edzője .
 
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak A díj olyan képzőművészeknek adható, akik munkásságukkal hozzájárultak a város kulturális életének gazdagításához, művészi hagyományainak továbbviteléhez.