BulvárSáros utak Vásárhely környékén

2015. december 26., szombat
 
Sáros utak Vásárhely környékén

A rossz látási viszonyok és csúszós utak jelentősen nehezítik a közlekedést - hívta fel a figyelmet szombaton a honlapján közzétett közleményében a rendőrség, kiemelve: a közúti balesetek jellemző oka, hogy a járművezetők nem az időjárási, látási és útviszonyoknak megfelelően közlekednek. A köd, a szitáló eső, a nedves, csúszós utak az év utolsó és első hónapjaiban mindennapossá válnak. 

 

 

 

A felhívásnak Hódmezővásárhelyt és környékét érintő vonatkozásai is vannak, ugyanis nagy számú panasz érkezett, hogy a nemrég átadott Hódmezővásárhelyt Makóval összekötő országút, a földutakról nagy mennyiségű sárfelhordás miatt balesetveszélyessé vált.

Már csak idő kérdése, hogy mikor történik valami, legalább is erre utaltak az RTL Klub szombat esti Híradójában, Major Zsuzsanna helyszínen készített tudósításában. Mint kiderült sem tettesek, sem felelősök nincsenek. Pusztán lelkiismereti kérdés, melyik vezető áll neki megtisztítani a földútról kifordulni szándékozó mezőgazdasági gépének, traktorjának gumiabroncsait.

A nyákos Vásárhelyt Makóval összekötő út az erős éjszakai lehűlés miatt még veszélyesebbé válhat. 

 
 
VH-police.hu
 

Olvassa el ezt is!

A legjobb Kosársuli utánpótlás játékosok

A legjobb Kosársuli utánpótlás játékosok

A napokban a Vásárhelyi Kosársuli 16 utánpótlás csapatának 50 legjobb játékosa kapott oklevelet és emlékplakettet 2015 őszi teljesítményéért. A díjazottak névsorával!
420 forintos menüvel az országos döntőben

420 forintos menüvel az országos döntőben

A vásárhelyi csapat is bejutott az ötödik Országos KözÉtkeztetői Szakácsverseny döntőjébe. Jellemzően helyi, hazai alapanyagok felhasználása, tradicionális ízek volt a feltétel.

Ismét pozícióban Juhász Tünde

Ismét pozícióban Juhász Tünde

Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
...és beindult idén is!

...és beindult idén is!

Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.