Bulvár420 forintos menüvel az országos döntőben

2015. december 26., szombat
 
420 forintos menüvel az országos döntőben

A vásárhelyi Hód- Menza csapata is bejutott az ötödik Országos KözÉtkeztetői Szakácsverseny (OKÉS) döntőjébe.

 

A képen az elődöntő (Fotó: NÉBIH)

 


A „Tradicionális ételek a modern közétkeztetésben” témában meghirdetett közétkeztetői gasztro kupa 2016-os döntőjébe a hódmezővásárhelyiek mellett, biatorbágyi, budapesti,  kecskeméti, miskolci, nyíregyházai és pécsi csapatok jutottak be.

 

A közétkeztetők legnívósabb versenyének számító OKÉS-t az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete (ÉTREND), valamint a Közétkeztetők, és Élelmezésvezetők Országos Szövetsége (KÖZSZÖV) szervezi a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) támogatásával.

A „Tradicionális ételek a modern közétkeztetésben” témában meghirdetett verseny célja – a hagyományos ízek megőrzése mellett – a tradicionális ételek modernizálása, a mai kor követelményeihez igazítása. A versenybe bármely közétkeztetést végző főzőkonyha 2 fős csapata (szakács és segítője) benevezhetett és cégenként akár több csapat is elindulhatott a megmérettetésen. Az ötödik OKÉS selejtezője után az elődöntőkben végül három helyszínen, összesen 26 csapat állt be a tűzhely mögé.

 

A selejtezőben a csapatoknak előételből, főételből és desszertből álló, felnőtteknek szánt 3 fogásos napi menüsort kellett megtervezniük. A menühöz felhasznált alapanyagok beszerzési értéke összesen nem haladhatta meg a nettó 420 Ft-ot. Fontos szempont volt, az élelmiszerbiztonsági szabályok betartása mellett, hogy a menüsorok jellemzően helyi, hazai alapanyagok felhasználásával készüljenek, tradicionális ízeket képviseljenek, és több száz adagban is elkészíthetőek, tálalhatóak és akár kiszállíthatóak legyenek. A selejtező során a dokumentumokat (menü, kalkulációk stb.) értékelte a zsűri, míg az elődöntőkben el is kellett készíteni a megtervezett menüt. A versenyfogások között akadt liba- és zöldborsó-leves, tökfőzelék ropogós ponttyal, vadas csirkecomb, csirkepaprikás metélőhagymás galuskával, nagyi sütije, mák- és sütőtök-felfújt és palacsintás rétes vanília öntettel.

 

A nevezések bírálata során, azaz a selejtezőn, valamint a pécsi, miskolci és budapesti elődöntőkön összesen maximum 100 pontot szerezhettek az indulók.  A 80 pont felett teljesítő 12 csapat - köztük a vásárhelyi Hód Menza KFT. csapata - jutott a döntőbe, ami várhatóan 2016 februárjában lesz Budapesten. 

 
 
VH - Selmeczi Dorottya
 

Olvassa el ezt is!

A szalonczukkedli rágcsálás napjai

A szalonczukkedli rágcsálás napjai

Ugye hogy olvasóink is addig nyomkodják őket, amíg nem találnak zselést? Íme a karácsonyfa elmaradhatatlan ékességének izgalmas története.
Lázár János: Amíg ők futballt néznek, én dolgozom

Lázár János: Amíg ők futballt néznek, én dolgozom

Semmiféle kudarcélményt nem jelentene számára, ha „csak” Hódmezővásárhely és Makó polgárait képviselné a politikában. Interjú a miniszterrel!
Vásárhelyen született Antal Imre

Vásárhelyen született Antal Imre

Július 31-én lenne kilencvenegy éves Antal Imre Erkel Ferenc-díjas zongoraművész, műsorvezető, showman, az elmúlt évtizedek egyik népszerű tévés személyisége.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 32. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 

És ezt már olvasta?

A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Tanévi menetrend 2026/2027
Tanévi menetrend 2026/2027 Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.
 
Tűz volt Batidán
Tűz volt Batidán Július 26-án délelőtt nagy területen égett az aljnövényzet, a gaz Hódmezővásárhely batidai településrészén, a Vásárhelyi utcánál.
 
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről Július 25-én az önkormányzat a kutasi úti emlékműnél elhelyezte az emlékezés koszorúját. 
 
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.