SportSakk csapatbajnoki ezüstérmet jelentő döntetlen

2014. május 24., szombat
 
Sakk csapatbajnoki ezüstérmet jelentő döntetlen

Az előző hétvégén a kilencedik fordulóval befejeződött a Csongrád megyei I. osztályú Sakk Csapatbajnokság. Utolsó idegenbeli szereplésével a Vásárhelyi Pákozdy csapata a nagy rivális Szegedi Maróczy SE III.- hoz tett kirándulást.

 

 


Az utolsó forduló előtt a két együttes egyenlő pontszámmal állt a tabella második illetve harmadik helyén, azonban több csapatgyőzelmének köszönhetően bármilyen arányú győzelem, vagy döntetlen, mindenképpen a Hód-taviaknak kedvezett. Nos, a nagy csatában kiharcolt döntetlen eredmény biztosította a dobogó második helyét.

Tőkés János beszámolója szerint, a remekül küzdő vendég vásárhelyi csapatból ki kell emelni ezen idényben először asztalhoz ülő Baranyi Ernőt és a csapat 12 éves ifi játékosát Balázs Mátét, akik a kiélezett küzdelemben is hozni tudták partijukat.

A bajnoki címet az ASS-Makói SVSE III. számú csapata nyerte meg.

9. forduló Maróczy Géza SE III. – Vásárhelyi Pákozdy Ferenc SSE 4 – 4 Volford István 1940 – Ádók János 2225 1 – 0 Tenk Zoltán 1985 – Borsi Imre 2116 ½ - ½ Blázsik Zoltán 1961 – Botka Péter 2128 ½ - ½ Balogh Ferenc 1885 – Baranyi Ernő 2108 0 – 1 Alcer Fabian 1784 – Ábrahám Zoltán 1957 ½ - ½ Lakatos Alfréd 1711 – Bene Zoltán 1766 ½ - ½ Szajbely Sámuel János 1571 – Balázs Máté 1570 0 – 1 Török Máté 1417 – Kovács Ákos 1 – 0

További eredmények a 9. fordulóból Röszkei SK II. – Szatymazi SK 5 – 3 Maróczy Géza SE IV. – ASS-Makói SVSE III. 2 – 6 Meritum Tisza-parti SI - ASS-Makói SVSE IV. 7 – 1 A

 

2013-14. évi Csongrád megyei Csapatbajnokság végeredménye:

1. ASS-Makói SVSE III. 8 8 0 0 47

2. Vásárhelyi Pákozdy FSSE 8 6 1 1 42

3. Maróczy Géza SE III. 8 5 2 1 42

4. Meritum Tisza-parti SI 8 3 2 3 34½

5. Szentesi Sakk SE II. 8 3 0 5 29

6. Röszkei SK II. 8 2 0 6 24

7. Maróczy Géza SE IV. 8 4 1 3 17½

8. ASS-Makói SVSE IV.8 2 0 6 9

9. Szatymazi Sakkbarátok Köre 8 0 0 8 1½

 

Balázs Máté - Szajbély Sámuel János [B76]

e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 g6 6.f3 Fg7 7.Fe3 0–0 8.Vd2 Hc6 9.0–0–0 d5 10.Kb1 He5 11.Fh6 Hc4 12.Fxc4 dxc4 13.Fxg7 Kxg7 14.Ve2 Vc7 15.e5 Hh5 16.Ve4 a6 17.g4 f5 18.gxf5 Fxf5 19.Vxf5 Bxf5 20.He6+ Kg8 21.Hxc7 Bc8 22.H7d5 Bxe5 23.Bhe1 Bxe1 24.Bxe1 Bf8 25.Hxe7+ Kg7 26.Be3 Bd8 27.Hed5 b5 28.Kc1 a5 29.a3 b4 30.axb4 axb4 31.Hxb4 1–0

 

Olvassa el ezt is!

Honvédelem Napja a vásárhelyi Helyőrségben

Honvédelem Napja a vásárhelyi Helyőrségben

Az MH 5. Bocskai István Lövészdandár helyőrségeiben – így Hódmezővásárhelyen is -  ünnepi állománygyűlés volt a Honvédelem Napja alkalmából.
Az SZTE a vidék-Magyarország legnépszerűbb egyeteme

Az SZTE a vidék-Magyarország legnépszerűbb egyeteme

Idén csaknem 8 százalékkal többen jelentkeztek a Szegedi Tudományegyetemre, mint egy évvel korábban. Csak az ELTE előzi meg az országos rangsorban.
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon

Újabb lassítás az algyői vasúti hídon

Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
Hódmezővásárhelyi ünnepi megemlékezések

Hódmezővásárhelyi ünnepi megemlékezések

Magyarország egyik legfontosabb nemzeti ünnepe, amely az 1956-os forradalom és szabadságharc kezdetének, valamint a 3. Magyar Köztársaság 1989-es kikiáltásának állít emléket.

 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.