Kultúra, oktatásAz SZTE a vidék-Magyarország legnépszerűbb egyeteme

2014. május 22., csütörtök
 
Az SZTE a vidék-Magyarország legnépszerűbb egyeteme

Idén csaknem 8 százalékkal többen jelentkeztek a Szegedi Tudományegyetemre (SZTE), mint egy évvel korábban. Az SZTE-t csak az ELTE előzi meg az országos rangsorban.

 

 

 


A 2014 szeptemberében induló felsőoktatási képzésekre összesen 106 056-an jelentkeztek. Ez valamivel magasabb, mint a tavalyi jelentkezői létszám – 2013-ban 95 445-en tanultak volna tovább valamelyik egyetemen vagy főiskolán –, de ez a 2012-es felvételizői létszámnál még mindig négyezerrel alacsonyabb.

Első helyen a műszaki és gazdaságtudományi képzés
A legtöbben – csaknem 70 ezren – első helyen alapképzést jelöltek meg, osztatlan mesterképzést 9763-an, felsőoktatási szakképzést pedig 4971-en választottak első helyen. A felsőfokú végzettséggel rendelkező felvételizők közül több mint 21 ezren jelentkeztek első helyen mesterképzésre. Állami ösztöndíjas képzésre 91 737-en szeretnének bekerülni, míg az önköltséges képzési formát – első helyen – 14 319 fő választotta – számol be róla a felvi.hu.

A legtöbben első helyen a műszaki, illetve a gazdaságtudományok képzési terület, valamint a pedagógusképzés valamely szakát jelölték meg. A legtöbb diák az idén is a gazdálkodási és menedzsment, a gépészmérnöki, valamint a kereskedelem és marketing alapszakot jelölte meg, többségük állami ösztöndíjas helyre pályázik.

Tudományegyetemek az élen
A négy legnépszerűbb intézmény listája az idén sem változott. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemre 22 828-an jelentkeztek, 15 százalékkal többen, mint tavaly. A Szegedi Tudományegyetem egy hajszállal megelőzte a Debreceni Egyetemet: Szegedre az idén 14 646-an, Debrecenbe 14 534-en adták be jelentkezésüket, ez mindkét universitas esetében közel 8 százalékkal több, mint egy évvel korábban. (Az SZTE-re 2013-ban 13 593 fő jelentkezett.) A Pécsi Tudományegyetemre 7 százalékkal jelentkeztek többen: 12 296-an – számol be róla az eduline.hu.

A 14 646 jelentkező közül 7804 jelölte meg első helyen a Szegedi Tudományegyetemet, 13 285-en pályáznak állami ösztöndíjas helyre. Az előbbi szempont alapján közel 7, utóbbi téren pedig több mint 8 százalékos növekedést mutathat fel az intézmény 2013-hoz képest.

Az első helyes jelentkezők tekintetében az SZTE az ELTE (12 988) és a DE (8194) mögött idén is harmadik, míg az állami ösztöndíjas képzésekre pályázók összevetésében ismét csak az ELTE (20 583) előzi meg a Tisza-parti universitast, Debrecen (13 053) pedig a „bronzos”.

Nőtt a „kereslet” az állami ösztöndíjra
Érdemes áttekinteni az intézménybe pályázók által beadott összjelentkezések számát is! Ez hajszállal csökkent 2013-hoz képest: míg tavaly 28 818, addig idén 28 782 jelentkezést regisztráltak az SZTE-n. Kiemelkedő viszont ezen belül a növekedés a nappali tagozatos, állami ösztöndíjas képzések tekintetében, ezek iránt tehát megnőtt a „kereslet”. Nappali tagozatos, állami ösztöndíjas képzésre alapszakon tavaly 10 386, idén 11 432, felsőoktatási szakképzésben tavaly 1115, idén 1336, osztatlan képzésben tavaly 3075, idén 3504 jelentkezést fogadott az intézmény, csak a mesterképzésben történt némi csökkenés, 2446 jelentkezésről 2218-ra.

Egy jelentkező és 3,4 szak
A felvételi eljárás során egyébként idén is legfeljebb 5 jelentkezési helyet lehetett megjelölni, ebből az alapdíjért 3 szak szerepelhetett a listában. A felvételizők átlagosan 3,4 szakot jelöltek meg. A legnagyobb arányban a pedagógusképzések esetében nőtt meg a jelentkezések száma: míg 2013-ban 6136-an jelöltek meg ilyen szakot első helyen, addig ez a szám idén 8546, azaz közel 40 százalékkal többen választották elsőként ezeket a képzéseket. Ebbe a képzési területbe tartoznak alapképzések (például az óvó- és tanítóképzés, a gyógypedagógus képzés), az osztatlan mesterképzések (osztatlan tanárképzés), valamint az osztott tanári mesterképzések. Mindhárom területen növekedés érzékelhető.

 
 
VH-SZTE sajtó
 

Olvassa el ezt is!

Vásárhelyi érmek a Kick-box Világkupán

Vásárhelyi érmek a Kick-box Világkupán

Zsarkó Dániel Péter elmondta, a szerzett pontok tétje, hogy az őszi Európa–bajnokságra bekerüljön a magyar válogatott keretbe. Képekkel!
Keresd a kincset!

Keresd a kincset!

Ásni nem kell, csak a logikára és az agytekervények megmozgatására lesz szükség Laskai Nelli  Kincskereső Kalandtúráján.
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
Ismét pozícióban Juhász Tünde

Ismét pozícióban Juhász Tünde

Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
 

És ezt már olvasta?

Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 37. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 
Vármegye helyett ismét megye
Vármegye helyett ismét megye Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.