SportRita kapitány

2013. október 9., szerda
 
Rita kapitány

Nem mindennapi történet, hogy egy nagyon kemény technikai sportban, a motocrossban egy hölgy legyen a csapatfőnök. A sportág legnagyobb eseményén, a szeptember 28-29-én  németországi Teutschenthal –ban a FIM Nemzetek Motocross Bajnoksága volt, amelyen a magyar válogatott csapatkapitánya a hódmezővásárhelyi Nagyné Czuczi Rita volt.

 

 

 

Az kétségtelen, hogy rendhagyó esetről van szó, hazánkban először fordult elő, hogy egy nő kapta meg a Szövetségtől ezt a megbízást. A dolog azonban még sem meglepő, hiszen évtizedes tapasztalat áll mögötte, az egész családja, rokonsága ennek a sportnak élt, közülük többen is nagyszerű versenyzők, országos bajnokok voltak, kisfia Nagy Alex ma is a sportág élvonalába tartozik. Mind ez kiderült a vele készült beszélgetésből is.

 

-Igazán örültem, hogy a szakvélemények szerint is minden idők legjobb magyar válogatott csapatával vehettem részt a VB-n. Németh Kornél, Szvoboda Bence, Firtosvári Gábor összeállítású együttest szinte mindenki az A-döntőbe várta. Sajnos, ez nem jött össze, a fenyegető rém, a technika ördöge nem került el bennünket. Legjobb versenyzőnk Németh Kornél alatt a kvalifikáción az utolsó körben egyszerűen leállt a motor az üzemanyagellátó rendszer hibája miatt. Firtosvári pedig fékhibával küzdött, így a mezőny végén végzett. Egyedül Szvoboda Bencének sikerült továbbjutó helyen célba érnie, de mivel a három csapattag együttes eredménye számít, így nem juthattunk tovább - foglalta össze a világversenyen történteket.

 

Milyen volt ez a világbajnokság a korábbiakhoz képest?
Czuczi Rita: Voltam már néhány VB-n, ami minden alkalommal tele van pezsgő élettel! A nézői létszám itt is meghaladta a 70 ezret, Amerikában még 100 ezernél is többen szurkolnak. A pálya környékén itt sem lehetett egy szöget sem leejteni. Izgalmas, pörgős, tanulságos!

(Videóbemutatkozás is készült a VB csapat tagjaival)

                                                                                             

Milyen érzéseid vannak a magyar szereplésről?
Czuczi Rita: Tökéletesen elő volt készítve minden, köszönet érte minden támogatónak, segítőnek! Sikerült jó helyet biztosítani a depóban, ami később a javunkra vált. Minden nagyon jól ment, kiváló, gyönyörű idő, családias légkör a csapat sátorban, mindenki tudta hol a helye, mi a dolga..."Csont nélkül" mentek át a motorok a technikai kontrollon. Szombaton reggel a sorsolás is a várakozáson felül sikerült, a 8. rajt pozícióból kezdhettünk. Mindenki szeretettel és nagy várakozással fogadta a csapatot! A fiúk felkészültek, higgadtak, jó kedvűek voltak. Jól sikerültek a rajtok! Ha nem jönnek a technikai problémák, akkor annyira simán és biztosan A-döntősök vagyunk!

 

Mi volt a legnehezebb feladat a magyar válogatott számára?
Czuczi Rita: A legnehezebb? Feldolgozni, hogy, bár mindenki megtett mindent, amit lehetett, mégsem sikerült megvalósítani az álom-döntőt.


Mi volt neked a legnagyobb meglepetés magyar és nemzetközi szinten?
Czuczi Rita: Nem is tudom! Rendezés szempontjából a meglepetés az, hogy egy ekkora rendezvényen mennyire el tud szabadulni a pokol, és mégis minden jól működik! Őrültebbnél őrültebb emberek sokasága, szurkolók néha a pálya közepén, önkontroll nélkül, mégis a futamok alatt tudták, hol a helyük. Minden működött, percre pontosan! Ha egy rajt 13.08-ra van kiírva, akkor 13.08-kor csapódik le a rajtgép. Ezt a TV közvetítések miatt is be kell tartani, hiszen az eseményt az egész világon közvetítették.
Mindenki segítőkész és barátságos! Minden versenyző kedves és fáradhatatlan, mosolyognak oda állnak egy fotóra, aláírnak...

A verseny szempontjából még annál is többet nyújtottak a fiúk, mint amit én elképzeltem! Aki látta azt a pályát, azokat a nyomokat közelről, az tudja miről beszélek, aki nem, az képzeljen el térdig érő gödröket, hullámokat. És ez az igazi krosszpálya! És a mi fiaink helytálltak! Nem is akárhogyan! Köridejük alapján mindenki elismerte teljesítményüket, a balszerencse azonban nem csak minket, de az amerikaiakat, belgákat, németeket sem kerülte el.

Szóval én tele vagyok élménnyel és egyben tényleg nagyon szomorú vagyok, mert igazán elhittem, hogy most meglehet, ami mindannyiunk álma volt és mégsem volt velük a szerencse! Mert tényleg csak az hiányzott!

 

Legközelebb mi az, amit másként csinálnál?
Czuczi Rita: Most először voltam VB-n csapatvezető. Még nem volt lehetőség és idő megbeszélni azt, hogy én tehettem volna-e többet a csapatért? Igyekeztem a háttérben maradni és amikor kellett, akkor tenni a dolgom! Most úgy érzem a jövőben sem tennék máshogyan! Ilyen háttérrel, amit a támogatók nyújtottak, igazán nem volt nehéz dolgom! Abban pedig biztos vagyok, hogy Lettországban, a 2014-es VB-n megvalósulnak majd kitűzött céljaink.


 

Olvassa el ezt is!

Ezúttal sem csalódtak a nézők

Ezúttal sem csalódtak a nézők

A vásárhelyi NB I/B-s felnőtt kosárlabdacsapat rendkívül izgalmas, látványos mérkőzésen győzte le a kecskeméti A csoportos csapat fiataljait.
Hazajönnek a vásárhelyi katonák

Hazajönnek a vásárhelyi katonák

A búcsúztató ünnepségen a magyar katonáknak nemzetközi kitüntetéseket adtak át. A következő időszakban dől el, hogy a 2014 utáni nemzetközi szerepvállalásban hol lehet helyük a magyar tanácsadóknak. Képekkel!
Vármegye helyett ismét megye

Vármegye helyett ismét megye

Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon

Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon

A Polgármesteri Hivatal Dísztermében Tanévnyitó Ünnepi Tanácsülésen köszöntötték az SZTE Mezőgazdasági Kar elsőéveseit.
 

És ezt már olvasta?

Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 37. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 
Étvágygerjesztő vásárhelyi program
Étvágygerjesztő vásárhelyi program Szeptember 12-én ismét Vásárhelyi Ízök Fesztiválja és Butellás Pálinkamustra. A gasztronómiai esemény idén a Kossuth téren lesz.