Kultúra, oktatásRendhagyó történelemóra az 50-es évek rémségeiről

2018. február 23., péntek
 

Négy dél-alföldi család történetén keresztül mutatta be a kommunista rendszer kuláküldözését a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából tartott rendhagyó történelemóráján Nagy Gyöngyi. Az Emlékpont történészének pénteki előadásán az Eötvös József Szakközépiskola diákjai vettek részt.

 

 

 

 

 

 

 

„A nép kizsákmányolója, a zsíros paraszt, aki huszonöt hektárnál nagyobb területen gazdálkodik, cselédeket tart, vagy bérmunkát végeztet" – így határozta meg hazug módon a kommunista diktatúra a kulákokat a szovjet elnevezést meghonosítva, és akik ellen a hatalom 1951–52 között 60 ezer rendőrségi és 100 ezer tanácsi eljárást indított.

 

Ezek indoka lehetett feketevágás, terményrejtegetés és az is, ha a gazda nem gyűjtötte be területéről a burgonyabogarakat, de akár az is, ha nem rendelte meg a kommunista párt lapját, a Szabad Népet, s a büntetés lehetett szégyentábla, pénzbüntetés, börtön, vagy akár halál is.

 

A Vásárhely határában harminc holdon gazdálkodó Tárkány Szűcs István nemcsak kalászosokat, de kendert és lent is termelt, volt halastava, míg gyümölcsösében az alma és a barack mellett füge is termett. Darálómalmot üzemeltetett és cséplőgépet is bérbe adott a gazda, aki tagja volt a Hódmezővásárhelyi Gazdasági Egyesületnek, sőt a Független Kisgazdapártnak is.

 

A kommunista hatalom 1949 nyarán, az aratás előtti napokban lefoglalta cséplőgépét és az akkor alakult Lenin Tsz-nek adták, s mivel kevés volt a munkáskéz a gabona betakarításához, szabotázs miatt vonták eljárás alá. A közellátási hivatalba és a bíróságra idézték rendszeresen hol „feketevágásért", „fekete őrlésért", majd 1950. április 13-án négy ávós elvitte és annyira megverték, hogy az április 16-i tárgyalását követően orvosa indítványára a bíróság hazaengedte, ahol másnap az ütlegektől kialakult belső vérzései miatt mindössze negyvenhat évesen életét vesztette. A tanyáját elbontották, földjeit kollektivizálták. S amikor ez ellen özvegye felszólalt, öt hónapi vizsgálati fogság után hét évre börtönbe zárták.

 

A székkutasi Füvesi János földjeit is elvették, s az abból létrehozott Petőfi Szövetkezetbe kényszerrel beléptették. Ott lóápolóként alkalmazták, ám amikor e feladatra új embert vettek fel, s az a Füvesiéknek meghagyott melléképületet is magának akarta, János nem engedett. Az új lóápoló erre az istállót felgyújtotta, amellyel Füvesit vádolták meg, aki – vélhetően kényszer hatására – elismerte a cselekményt. A szentesi börtön udvarán az oda kiterelt rabok előtt akasztották fel és családja nem kapott lehetőséget az elhantolásra: holttestét a fővárosi bonctani intézetnek adták át.

 

Völgyesi Pálnak, bár voltak földjei, a Békés megyei Csabacsűdön hivatalnokként dolgozott 1945-ig, amikor őt kuláknak nyilvánították, mert a jegyzőnek dolgozott. S mivel csak egy avas szalonnadarabot találtak nála házkutatáskor, azt a nyakába akasztva vonszolták végig Szarvas főutcáján vasárnap délután. A Körös partjához érve még látták, hogy elengedik az ávósok, később azonban otthonának udvarán, a kútban találtak holttestére, egy elvágott kötéllel a nyakán.

 

 
 
VH-Emlékpont
 

Olvassa el ezt is!

Súlyosbították a szándékosan karambolózó vásárhelyi férfi büntetését

Súlyosbították a szándékosan karambolózó vásárhelyi férfi büntetését

Az ütközés akár halálos következménnyel járhatott volna, ami a vétlen autós lélekjelenléte és ütközést elhárító manővere következtében maradt el.
Elismerést kapott a Helyőrségi Zenekar karmestere

Elismerést kapott a Helyőrségi Zenekar karmestere

Kovács István: Ez a kitüntetés nemcsak nekem, hanem a Hódmezővásárhelyi Helyőrségi Zenekar minden tagjának szól.
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
Étvágygerjesztő vásárhelyi program

Étvágygerjesztő vásárhelyi program

Szeptember 12-én ismét Vásárhelyi Ízök Fesztiválja és Butellás Pálinkamustra. A gasztronómiai esemény idén a Kossuth téren lesz.
 

És ezt már olvasta?

Győzelemmel nyitott a Kosársuli
Győzelemmel nyitott a Kosársuli A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
 
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.