KözéletPro Urbe díjasok 2022

2022. március 15., kedd
 
Pro Urbe díjasok 2022

Idén két Pro Urbe díjat adományozott Hódmezővásárhely közgyűlése, a városért, a város polgárainak érdekében végzett tevékenységekért.

 

 

 

 

 

 

A Közgyűlés kimagasló helytörténeti munkásságáért, a víztorony, a szennyvíztisztító telep, a strandfürdő fejlesztéséért, valamint a város több díszkútjának megmentéséért PRO URBE kitüntetésben részesítette Harmat Péter nyugalmazott üzemmérnököt.

 

Harmat Péter Baján született. 1969 november 1-től, egy pályázati felhívás alapján került, a Csongrád Megyei Víz és Csatornamű Vállalathoz, a Hódmezővásárhelyi Telepének, ill. Üzemfőmérnökségének élére.

A helytörténeti kutatásait Hódmezővásárhelyen1973-tól kezdte meg. Ennek során 1978-ban egy törmeléklerakó helyen elföldelve megtalálta a város első közcélra fúrt artézi kútjának, a Zsigmondy Béla által készített „Bakay”- kútnak, az 1961-ben elbontott közkifolyós díszmedencéjét darabokban. A díszmedencét 1980-ban, a 100 éves évfordulóra, irányítása alatt a Megyei VÍZMŰ támogatásával, és a város hozzájárulásával rekonstruálták, és ünnepélyes keretek között átadták a lakosság részére. 1984-ben alapító tagja volt a Hódmezővásárhelyi Városvédő és Szépítő Egyesületnek.

A „Nagy András János - Mucsi Mária”- kút díszmedencéjét 1984-re irányításával felújították, és a medence alatti pincében egy „kis vízügyi múzeumot” alakított ki.

Ez alkalommal jelent meg a „Vásárhely kútjairól” című könyve, amelyben feldolgozta az addig végzett levéltári kutatásait az első két artézi kútról és a város kúttársaságairól, a kútfúró ipar létrejöttéről.

1983. júniusában, a környezetvédelmi világnapon vette át a Környezetünk védelméért, fejlesztéséért, kitüntető jelvényt.

1989. szeptemberében a Honvédelmi Érdemérmet kapott.

1990-től 1995-ig mint a Víz- Csatornamű és Fürdő Vállalatok Országos Szakmai Szövetség elnökségi tagja, a Dél Kelet Magyarországi kis-vízművek képviselője volt.

A rendszerváltást követően 1993-1995-ig a Zsigmondy Béla Víziközműveket Üzemeltető és Fürdőszolgáltató KFT ügyvezető igazgatója volt.

1995-ben nyugdíjban vonult. Ettől az évtől még aktívabban dolgozott a város díszkútjaiért.

2014. december 10-től a Csongrád Megyei Mérnöki Kamara örökös tagja. 2015-től a Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság tagja lett. 2018-ban jelent meg a „Hódmezővásárhely díszkútjai” című könyve.

2018. augusztus 31-én vehette át Baján, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karán az aranyoklevelet, a Budapesti Műszaki Egyetem Vízgazdálkodási Főiskolán 50 évvel ezelőtt, 1968-ban szerzett diplomája elismeréseként.

 

                                             ----------------------------------------------

 

A Közgyűlés PRO URBE kitüntetésben részesítette Professzor Dr. Mucsi Imrét a város polgárainak érdekében végzett tevékenysége, valamint a város szellemi-, társadalmi, kulturális fejlődése érdekében végzett munkássága elismeréseként.

Mucsi Imre tősgyökeres hódmezővásárhelyi. A szülői háttér, az állattartás, az állatgondozás szeretete alapján már középiskolai tanulmányai kezdetén eldöntötte, hogy az állatorvosi hivatást választja. Állami Gazdaságtól kapott ösztöndíjjal, 1969-ben doktorált az Állatorvostudományi Egyetemen Budapesten.

Első munkahelye 1969-től, 1976-ig a hódmezővásárhelyi Állami Gazdaság volt, ahol igen nagy szerepet játszott az állatállomány hatékony tartásának fejlődésében.

1976-tól 2006-ig nyugdíjazásáig rövid kitérővel a Hódmezővásárhelyi Állattenyésztési Főiskolai Kar alkalmazásában állt. Az állategészségügyi területen, a gazdasági állatok szaporodásbiológiájának területén végzett kutatásaival, eredményeivel, oktatásával több ezer hallgatónak igyekezett olyan korszerű tudást átadni, mely a kor haladó gondolkodásának megfelel és megteremti a korszerű állattartás alapvető értékeit.

A három évtizedes szakmai munkássága alatt főiskolai adjunktusi rangtól, szépen haladt a tudományos, szakmai ranglétrán és 1995 évben Göncz Árpád Köztársasági elnöktől személyesen vehette át egyetemi tanári kinevezését.

1976-tól tartó szakmai publikációs tevékenysége során elsősorban a szarvasmarha, a juh, a strucctenyésztés és tartás témakörében önállóan, vagy társszerzőként több mint 200 írásos publikáció, továbbá hasonló témakörökben háromszáz magyar és idegen nyelvű előadást tartott. A szaporodásbiológiai kutatásainak eredményeiből négy szabadalom is született.

1987-től július 1-től kezdődően 2006 évig több cikluson át főigazgatóként, dékánként vállalt főszerepet a hódmezővásárhelyi agrárképzés fejlesztésében, színvonalának emelésében.

2003-tól három éven át a Szegedi Tudományegyetem általános rektor-helyettese volt.

 

Két és fél éven át, mint a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium, termelési helyettes államtitkári posztjával bízták meg.

 

Munkásságával elismeréseket is kivívott: 18 országos és regionális kitüntetésben részesült, többek között Pro Facultate, Pro Universitate, Kiváló juhász, Apáczai Csere János díj, Konkoly-Thege Sándor emlékérem, Dél-Alföld Juhászatáért díj, Rotary Paul Harris Fellow díj.

 

Professzor Dr. Mucsi Imre Hódmezővásárhely társadalmi életében elvitathatatlan szerepet játszott, játszik a mai napig. A nagy ismertsége köszönhető segítőkészségének, emberbaráti tiszteletének többek között, a város polgárai iránt is.

Mint a hódmezővásárhelyi főiskolai, majd egyetemi kar vezetője fontosnak tekintette a város vezetésével való kölcsönös jó viszonyt, teret nyitott számtalan kulturális és civil kezdeményezésnek, előadásnak, kiállításnak, továbbá fő mozgatója volt a város felnőtt lakosainak agrár és egyéb irányú továbbképzésének is.

 

Különös elkötelezettségévé vált a Rotary jótékonysági szervezetének népszerűsítése. Az 1998-ban újjáalakult Rotary Club Hódmezővásárhely egyik meghatározó tagja napjainkig. Két cikluson keresztül a vásárhelyi rotary klub elnökségi teendőit is ellátta.

A helyi jótékonysági klubban végzett szolgálatával szerepet játszott, több jótékonysági projekt lebonyolításában, jótékonysági bálak szervezésében, adománygyűjtésben és adományozásban, minden alkalommal városunk Hódmezővásárhely értékeinek jobbítására, rászoruló tehetségeinek segítésére törekszik.

 

                                    --------------------------------------------------

 

A Közgyűlés posztumusz PRU URBE kitüntetésben részesítette Baranyai Antal sportvezetőt, sportszervezőt, sportújságírót, akiről külön cikkben emlékezünk meg.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Széchenyi Díjas lett Szenti Tibor

Széchenyi Díjas lett Szenti Tibor

Állami kitüntetéssel ismerték el a vásárhelyi néprajzkutató, író munkásságát.
Vásárhelyi tűzoltó kapott állami elismerést

Vásárhelyi tűzoltó kapott állami elismerést

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 174. évfordulójának tiszteletére rendezett tárcaünnepségen vehettek át köztársasági elnöki, illetve miniszteri elismerést, előléptetést.
Hatalmas lépéssel kerültek közelebb a legjobb nyolchoz

Hatalmas lépéssel kerültek közelebb a legjobb nyolchoz

A felsőházi rájátszás szempontjából kulcsfontosságú meccs várt a Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársulira a Dunaharaszti MTK otthonában.
Segítenek a gyógynövények

Segítenek a gyógynövények

Lehetőség szerint kamillavirágzat teát és ne kamillateát vásároljunk és igyunk. A megfázást követő lábadozásban fontosak az erősítő, roboráló teák.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 4. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
A Kosársulinak nem jött össze a győzelem
A Kosársulinak nem jött össze a győzelem Saša Vejinović csapata jó meccset játszott a tabella élmezőnyéhez tartozó vendégekkel, és bár nagyot harcolt, végül szoros vereséget szenvedett.
 
Vásárhelyi Művészeti Díj 2026
Vásárhelyi  Művészeti Díj 2026 Benedek Lili jazzénekesnő, Varga-Tóth Attila operaénekes, valamint a Molnár Dixieland Band együttes vehette át az idei Vásárhelyi Művészeti Díjat-
 
Megszerezte első idegenbeli sikerét
Megszerezte első idegenbeli sikerét Január 25-én este az Eger vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoport alapszakaszának 14. fordulójában.
 
Kiképzőközpont épül Vásárhelyen
Kiképzőközpont épül Vásárhelyen Január 20-án Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter részvételével letették a Lynx harcjármű szimulációs központjának alapkővét.
 
Program a gyermekvállalás támogatására
Program a gyermekvállalás támogatására Európai uniós támogatással újabb egészségfejlesztési program indult Hódmezővásárhelyen és Szatmárnémetiben.
 
Ismét elmaradt a győzelem
Ismét elmaradt a győzelem A Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjának 13. fordulójában a Győrt fogadta a győzelem reményében.