KözéletVásárhelyi tűzoltó kapott állami elismerést

2022. március 11., péntek
 
Vásárhelyi tűzoltó kapott állami elismerést

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 174. évfordulójának tiszteletére rendezett tárcaünnepségen a katasztrófavédelem több mint húsz munkatársa vehetett át köztársasági elnöki, illetve miniszteri elismerést, előléptetést.

 



 

Az ünnepségen Papp Károly belbiztonsági államtitkár mondott köszöntőt, aki beszédében megemlékezett a százhetvennégy évvel ezelőtti tavasz hőseiről és áldozatairól, valamint harcuk világtörténelmi jelentőségéről. Mint fogalmazott, manapság a megszokottól eltérő az ünnep, mégis közel áll a magyarok szívéhez, hiszen március 15-e a polgári Magyarország születésnapja.

 

Áder János, Magyarország köztársasági elnöke – a belügyminiszter előterjesztésére - több évtizedes kimagasló szolgálati tevékenysége elismeréséül Nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmából a Magyar Ezüst Érdemkereszt katonai tagozatát adományozta a katasztrófavédelem állományában három és fél évtizede végzett elkötelezett szolgálati tevékenysége elismeréseként Kovács Sándor c. tű. főtörzszászlósnak, a Hódmezővásárhelyi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság szerparancsnokának.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Széchenyi Díjas lett Szenti Tibor

Széchenyi Díjas lett Szenti Tibor

Állami kitüntetéssel ismerték el a vásárhelyi néprajzkutató, író munkásságát.
Pro Urbe díjasok 2022

Pro Urbe díjasok 2022

Idén két Pro Urbe díjat adományozott Hódmezővásárhely közgyűlése, a városért, a város polgárainak érdekében végzett tevékenységekért.
Posztumusz Pro Urbe díjas lett Baranyai Antal

Posztumusz Pro Urbe díjas lett Baranyai Antal

A díjjal a 2021 novemberében elhunyt sportvezető, sportszervező, sportújságíró, a vásárhelyi és az országos sportéletért végzett munkásságát ismerték el.
Tavaszi egészség tippek Baracskay Angéla ajánlásával

Tavaszi egészség tippek Baracskay Angéla ajánlásával

A Vásárhelyi Hírek állandó háziasszonya nemcsak csodás receptjeivel, hanem remek kondíciójával és egészséges életmódjával is elkápráztatja az olvasókat.
 

És ezt már olvasta?

Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.
 
Változások a Rádió 7 háza táján
Változások a Rádió 7 háza táján Új tulajdonosa van a Rádió 7-nek, amely 2023-ban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa döntése szerint 2033-ig kapott frekvenciaengedélyt.