KözéletPosztumusz Pro Urbe díjas lett Baranyai Antal

2022. március 15., kedd
 
Posztumusz Pro Urbe díjas lett Baranyai Antal

A Közgyűlés posztumusz Pro Urbe kitüntetésben részesítette Baranyai Antal sportvezetőt, sportszervezőt, sportújságírót a vásárhelyi, valamint az országos sportéletért, legfőképpen a fogathajtósportért végzett munkássága elismeréseként.

 

 

 

 

 

Baranyai Antal 1948. május 13-án született Hódmezővásárhelyen, tősgyerekes vásárhelyi gyermekként nőtt fel a tabáni, és a csúcsi városrészben.

 

Főiskolai diplomát a Testnevelési Főiskolán szerzett. Több sportegyesület tevékenységében vett részt.  Olyan neves testnevelő tanárok és edzők mellett sportolt mint Nagynémedi László, Szabó János, Nagyillés Mihály, Sós Imre, Temesvári Gyula. Labdarugásban, tájékozódási futásban, atlétikában, és postagalambsportban egyaránt jeleskedett.

A városban és a megyében elsőként szerzett I. osztályú minősítést tájékozódási futó sportágban, II. osztályú atlétaként, II. osztályú labdarúgóként, valamint postagalambsportban elért eredményeivel vált neve ismerté országszerte.

Hódmezővásárhelyen és Csongrád megyében a tájékozódási futó sportág történetében elsőként ért el I. osztályú minősítést.  

14 évesen lépett be a hódmezővásárhelyi Postagalbsport Egyesületbe, amelynek 1963 óta megszakítás nélkül haláláig tagja volt.

Sportvezetőként, és sportszervezőként egyaránt letette névjegyét a vásárhelyi sportéletben.

Több sportklub elnökségi tagja, elnöke volt. Sportvezetőként városi, megyei, országos tömegsportrendezvényeket szervezett. Az ország első triatlon versenyének szervezése is az ő nevéhez kötődik.

Olimpiai, világ- és európa bajnok sportolók, sportvezetők vásárhelyi látogatásának, programjának megvalósítója volt. Alapítója, első elnöke a „Czuczi Roland Alapítványnak”, amely sok nagysikerű sportrendezvény életre hívója volt.

Szabó Ernő sporttörténésszel, és Török Sándor testnevelő tanár, úszó, vízilabda szakedzővel több nagysikerű kiállítás szervezője volt. Több könyv, kiadvány szerzője, szerkesztője, előkészítője.

Sportújságírói diplomája megszerzését követően  - 1976 –tól az MTI, a Nemzeti Sport, a megyei, és helyi napi, heti lapok, sportrovatának tudósítója, a Tájékozódási Futás, a Postagalambsport, a Lovasélet, Lovasnemzet, Lovasfutár szakmai újságok szerkesztője, rovatvezetője, lapok külső munkatársa.  Több rádió, televízió, többek között a vásárhelyi Városi Televízió első sportszerkesztője volt.

1989-től a lovassport legeredményesebb szakágának a fogathajtó sportnak a sajtófőnöke. Az elmúlt három évtizedben 8 világbajnokságot kísért nyomon, tollal, szóval és fotómasinájával. Négy hazai rendezésű fogathajtó világbajnokság előkészítő és lebonyolító munkálataiban kapott megbízatást.

Huszonegy éven keresztül volt szerkesztője a nagysikerű Fogathajtó Kalendáriumnak.

Tagja volt a Magyar Sportújságíró Szövetségnek.

Több kitüntetéssel és elismeréssel ismerték el munkásságát. A 70. születésnapjához kapcsolodóan – életpályája elismeréséül a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést kapta 2018-ban.

 

2021 novemberében hunyt el 73 éves korában.

 

A kitüntetést Baranyai Antal özvegye, Baranyainé Kovács Ágnes vette át.
 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Pro Urbe díjasok 2022

Pro Urbe díjasok 2022

Idén két Pro Urbe díjat adományozott Hódmezővásárhely közgyűlése, a városért, a város polgárainak érdekében végzett tevékenységekért.
Széchenyi Díjas lett Szenti Tibor

Széchenyi Díjas lett Szenti Tibor

Állami kitüntetéssel ismerték el a vásárhelyi néprajzkutató, író munkásságát.
Vásárhelyi tűzoltó kapott állami elismerést

Vásárhelyi tűzoltó kapott állami elismerést

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 174. évfordulójának tiszteletére rendezett tárcaünnepségen vehettek át köztársasági elnöki, illetve miniszteri elismerést, előléptetést.
Hatalmas lépéssel kerültek közelebb a legjobb nyolchoz

Hatalmas lépéssel kerültek közelebb a legjobb nyolchoz

A felsőházi rájátszás szempontjából kulcsfontosságú meccs várt a Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársulira a Dunaharaszti MTK otthonában.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.