GazdaságPénzügyi mentőőv a Tájháznak

2016. augusztus 30., kedd
 
Pénzügyi mentőőv a Tájháznak

Megkezdődött az alföldi folklór egyik gyöngyszemének a felújítása. Tavasszal már ismét rendezvényeket szeretnének a vásárhelyi Tájházban.

 

 

 

Fotó: VH

 

 

 

Összejött 7 millió 250 ezer forint, amely már elegendő egy átfogó, a hosszabb távú állagmegóvást biztosító felújításra. Így lehet összegezni Almási István mai sajtótájékoztatójának leglényegesebb információját. A polgármester elmondta, sikeres volt a Nemzeti Kulturális Alap Örökségvédelmi Kollégiumának Veszélyeztetett Műemléki Épületek Megóvására kiírt pályázatuk, amelyen 4 és félmillió forintot nyertek, amelyet 10 százalék önrésszel kellett kiegészíteni.

Június közepén jótékonysági koncertet és műtárgy aukciót szervezett a Tájház üzembentartója, a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ. Ennek eredménye 250 ezer forint volt, illetve a Tornyai János Múzeum és Művelődési Központ átcsoportosítással 2 millió forintot tett hozzá a felújításhoz.

A rendelkezésre álló 7 millió 250 ezer forintból minden felújítás elvégezhető. Továbbá meg kell említeni 4 vásárhelyi vállalkozást, amely a Tájház felújításához önzetlenül anyagot és munkaerőt ajánlott fel.

Mint megtudtuk, az NKA-hoz beadott pályázati anyagban a felújítási tervek mellett az egyes munkálatok árajánlatait is bekérték.   

 

Mint arról elsőként a Vásárhelyi Hírek idén májusban beszámolt, a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ szakemberei felmérték a Népművészeti Ház állapotát és az akkori megállapítások alapján arra jutottak, hogy balesetveszélyes az épületegyüttes.

Elengedhetetlen a cseréptetős épület felújítása, illetve az alárakásos szigetelése. Riasztóan nagy repedések keletkeztek a falain, ezt hamarosan statikus is megvizsgálja. Nincs kiépítve az ereszcsatorna sem. Van ahol a megrepedt tetőgerendát is cserélni kell. Ezekhez képest könnyen orvosolható, de anyagigényes munka, a padlásfeljáró pótlása, a téglaburkolat javítása, az elkorhadt kerítés cseréje. Ez utóbbi munkálatok már elkezdődtek. A kerítés, a kapuk anyaga borovi fenyő, amely híres tartósságáról, időjárás-állóságáról.  

Az egyik „legnagyobb falat” a nádtető cseréje, amelyet olyan kivitelezőkre bízták, akik az Ópusztaszeri Emlékparkban már „letették a névjegyüket.”

Varga Anikó a BFMK igazgatója reméli, hogy az előrejelzések szerint hosszú meleg őszi időszakban elkezdődhet a nádtető cseréje, illetve jól halad majd a többi nagyobb felújítás.  

 

Kapcsolódó cikkünk: (A Tájház májusi állapota fotóinkon)

 

Meg kell menteni az enyészettől!


 
 
B.Sz.Z.
 

Olvassa el ezt is!

Vásárhelyi rúdtáncosok VB sikere

Vásárhelyi rúdtáncosok VB sikere

Sikeres nemzetközi versenyen vannak túl a hódmezővásárhelyi Pole Magic Rúdtánc Stúdió sportolói. Érmes helyezést értek el a Hamburgban rendezett Világbajnokságon. Képekkel!
A migráció járványügyi kockázatot jelent

A migráció járványügyi kockázatot jelent

Magyarországi tapasztalat, hogy az alföldi menekülttáborok környékén előfordult a betegségek halmozódása. Már ritkább betegségek jöttek ismét vissza.
Új napelempark Algyőn

Új napelempark Algyőn

A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
Étvágygerjesztő vásárhelyi program

Étvágygerjesztő vásárhelyi program

Szeptember 12-én ismét Vásárhelyi Ízök Fesztiválja és Butellás Pálinkamustra. A gasztronómiai esemény idén a Kossuth téren lesz.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.