Kultúra, oktatásÓvodai kisszékből az iskolapadba

2015. március 18., szerda
 
Óvodai kisszékből az iskolapadba

Idén április 16-án és 17-én lehet beiratkozni az általános iskolák első évfolyamára. A Hódmezővásárhelyi Járásban, vagyis Vásárhelyen, Mártélyon, Mindszenten és Székkutason, összesen 11 intézmény indít első osztályokat.

 

 

 

Április 16-án, csütörtökön 8 és 19 óra között, 17-én pénteken 8 és 18 óra között lehet beíratni az elsősöket.

Az első évfolyamra történő beíratáshoz szükség van a gyermek személyazonosítására alkalmas, a gyermek nevére kiállított személyi azonosító és a lakcímet igazoló hatósági igazolványra (azaz a lakcímkártyára), az iskolába lépéshez szükséges fejlettség elérését tanúsító igazolásra (eredeti példányban). Ez lehet az óvodai szakvélemény, a nevelési tanácsadó szakvéleménye. Továbbá szükség lesz a szülő saját személyazonosító igazolványára.

 

A nemzeti köznevelésről szóló törvényben előírt kötelező felvételt biztosító általános iskolák körzeteit a jogszabályban előírt módon a Kormányhivatal február végéig meghatározta és tájékoztatta erről a települési önkormányzatokat, az általános iskolákat, a tankerületeket valamint a járási hivatalokat.

 

A szülőt a szabad intézményválasztás joga továbbra is megilleti. Ennek értelmében szabadon megválaszthatja azt a nevelési-oktatási intézményt, amely gyermeke adottságainak, képességeinek, érdeklődésének megfelel. Ugyanakkor a köznevelési törvény alapján az adott általános iskola köteles felvenni azt a tanköteles tanulót, akinek lakóhelye, - ennek hiányában tartózkodási helye - a körzetében van.

 

Nézze meg a lakhelye szerint melyik iskolába veszik fel az iskoláskort elért gyermekét!

Hódmezővásárhely, Mártély, Mindszent és Székkutas általános iskoláihoz tartozó utca és külterületi jegyzék ITT!

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Park, játszótér, fűthető padokkal

Park, játszótér, fűthető padokkal

Az alapozás előkészületei során elkezdték a park feletti mélygarázs lejáratának földmunkáit Vásárhelyen a Hódi Pál utcában. Tervekkel és látványtervekkel! 
Győzelemre vitte a válogatottat is

Győzelemre vitte a válogatottat is

Alig egy héttel a Diákolimpián elért győzelme után, a magyar válogatott tagjaként aranyéremmel tért haza Hollandiából Berei Béla, a Máté Taekwondo versenyzője.
Rapcsák András szobráról döntenek

Rapcsák András szobráról döntenek

Az egykori polgármester szobrának áthelyezését kezdeményezi a hódmezővásárhelyi közgyűlés - döntöttek a testület legutóbbi ülésén.
Indul a buli

Indul a buli

Minden eddiginél nagyobb érdeklődés övezi az idei Deja Vu Fesztivált, amely június 10. és 14. között nyitja meg kapuit az Újszegedi Partfürdőn.
 

És ezt már olvasta?

A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
 
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 25. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői HSZC intézményeiből összesen 26 osztályban 523 tanuló fejezte be tanulmányait a 13. technikumi és a 3/11 szakképző évfolyamokon.
 
Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.
Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

A kormány elrendelte a dohánykoncessziók teljes körű felülvizsgálatát, benne az 1100 milliárd forintos forgalmat folytató hódmezővásárhelyi gyökerű céget.