SportGyőzelemre vitte a válogatottat is

2015. március 14., szombat
 
Győzelemre vitte a válogatottat is
Alig egy héttel a Diákolimpián elért győzelme után, a magyar válogatott tagjaként aranyéremmel tért haza Hollandiából Berei Béla, a Máté Taekwondo versenyzője.

 

 

 

 

Berei Béla a Máté Taekwondo 14 éves versenyzője, a hódmezővásárhelyi Kertvárosi Katolikus Általános Iskola tanulója, március 13-án a magyar válogatott tagjaként részt vett a 42. Holland Open WTF taekwondo versenyen.

 

Az Eindhovenben rendezett verseny Európában az egyetlen G2-es besorolású verseny, vagyis az eredményes sportoló kétszeres világranglista pontot  szerezhet. Ehhez mérten rengeteg induló volt, közel 1800 versenyző nevezett be.

Béla a kadet -57 kg-os mezőnyben a nehezebbik ágra kerülve verekedte be magát a döntőig, és meg is nyerte azt. Ezzel a magyar válogatott nyolc érmes helyezést elért sportoló egyike lett, és így Magyarország a 2 arany-, 3 ezüst- és 3 bronzéremmel a csapatverseny második helyén zárt.

 

Legutóbb alig egy hete számoltunk be a vásárhelyi Berei Béla sikeréről. Március 8-án Szentesen a knock down szabályrendszerű Kyokushin Karate Diákolimpián, Berei Béla a Máté Taekwondo és az Orosházi Kyokushin Karate & Szabadidőkör (OKKSZK) kettős igazolású versenyzője immáron harmadszor lett diákolimpiai bajnok.

 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Szakma Sztár 2015 vásárhelyi döntősei

Szakma Sztár 2015 vásárhelyi döntősei

A négy hódmezővásárhelyi szakképzőből 10 szakmában indultak a Szakma Sztár idei versenyén. Négyen bejutottak a budapesti döntőbe.
Park, játszótér, fűthető padokkal

Park, játszótér, fűthető padokkal

Az alapozás előkészületei során elkezdték a park feletti mélygarázs lejáratának földmunkáit Vásárhelyen a Hódi Pál utcában. Tervekkel és látványtervekkel! 
Útban a világhírnév felé

Útban a világhírnév felé

Május elején Papp Jázmin az isztambuli világkupán vívott a felnőttválogatottban. Az ötödik helyet a kínaiak legyőzésével érdemelték ki a magyarok.
A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 

És ezt már olvasta?

Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
 
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 25. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői HSZC intézményeiből összesen 26 osztályban 523 tanuló fejezte be tanulmányait a 13. technikumi és a 3/11 szakképző évfolyamokon.
 
Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.
Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

A kormány elrendelte a dohánykoncessziók teljes körű felülvizsgálatát, benne az 1100 milliárd forintos forgalmat folytató hódmezővásárhelyi gyökerű céget. 

 
Pláza épülhet az Aldi mellett
Pláza épülhet az Aldi mellett A beruházó egy üzletházat épít a területen, a szerződés alapján pedig a fejlesztésnek legalább 45–50 ember foglalkoztatását kell lehetővé tennie.