KözéletÖsszefogás a Vásárhelyi Pusztáért

2015. december 26., szombat
 
Összefogás a Vásárhelyi Pusztáért

Új néven a régi célokért - a térség természeti, történelmi, kulturális és turisztikai értékeinek megőrzése érdekében - folytatja munkáját a 13 tagúra bővült civil szervezet.

 

 

 

 

A Vásárhelyi Pusztáért Egyesület a két évvel ezelőtt létrehozott Vásárhelyi Pusztáért Szövetség tevékenységét hivatott folytatni más jogi formában és kibővült tagsággal. Az alapítók között vannak a 23 ezer hektáros Vásárhelyi-puszta területén fekvő települések - Orosháza, Hódmezővásárhely, Székkutas, Békéssámson, Nagymágocs, Pusztaföldvár, Kardoskút, Árpádhalom, Derekegyház – önkormányzatai, továbbá az Olvasókörök Országos Szövetsége, a Nagy Gyula Területi Múzeum és a Herbária Zrt. Pártoló tagként csatlakozott a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság.

 

Az új egyesület alakuló közgyűlésén megválasztották az elnökséget és a felügyelő bizottságot, egyéves időtartamra. Elnökké Almási Istvánt, Hódmezővásárhely polgármesterét választották. Az elnökség tagjai: Bojtor István (Orosháza alpolgármestere), Lengyel György (Kardoskút polgármestere), Deák György, az Olvasókörök Országos Szövetségének társelnöke, Czirbus Zoltán, a Herbária Zrt. vezérigazgatója. Tiszteletbeli elnökségi taggá választották Szenti Tibor néprajzkutatót.

 

Az egyesület célja a Vásárhelyi-puszta értékeinek feltárása, az ehhez kapcsolódó védett és fokozottan védett természeti értékek megtartása, fejlesztése és fenntarthatóvá tétele. Az ehhez szükséges pályázatokat közösen kívánják benyújtani. Szintén a célok között szerepel a „Vásárhelyi Puszta” védjegy megalkotása, valamint a középkori csomorkányi templomrom, mint kegyeleti hely bevonása, megőrzése vallási turizmus céljára.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Hírek a 47-es elkerülőről

Hírek a 47-es elkerülőről

Többszöri időpont módosítás után, minden bizonnyal most már valóban elkezdődik a 47-es északi elkerülő út építése.
Tízmillió meg tízmillió

Tízmillió meg tízmillió

Már majdnem minden információ rendelkezésre áll, az új családtámogatási kedvezmény igénybevételéről. Most újabb részletekkel bővült.
Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.