KözéletÖsszefogás a hatékonyabb betegségmegelőzésért

2013. november 26., kedd
 
Összefogás a hatékonyabb betegségmegelőzésért

Mintegy 160 millió forintból új mammográfiás szűrőközpontot alakítottak ki a szentesi Dr. Bugyi István kórházban, amelynek november 26-án volt az átadó ünnepsége.

 

Képünk a projekt sajtótájékoztatóján készült (Fotó: VH)


A szűrőközpont része annak az Európai Uniós projektnek, amelynek finanszírozásával  500 millió forintos mellrákszűrési program kezdődött, Hódmezővásárhelyen, Szentesen és Aradon.

 

Idén januárban Kallai Árpád főigazgató a Vásárhelyi Híreknek elmondta, az Egészséges Vásárhely Program eredményeit, tapasztalatait megoszthatják Szentes és Arad egészségügyi intézményeivel. A nyertes EU-s pályázat értékes mammográfiai szűrőberendezések és egyéb vizsgálatot könnyítő gépek beszerzését is lehetővé teszi mindhárom városban – tette hozzá a főigazgató.

Megírtuk, az elmúlt években Hódmezővásárhelyen a nők 67 százaléka vett részt szűrésen, ami kimagasló az országos átlaghoz képest. Szentesen az országos átlagot elérő 43 százalékot növelnék, és rá kívánnak erősíteni az utógondozásra is. A 16 hónapig tartó projekt keretében mindhárom helyszínen korszerű mammográfiás készülékeket vásárolnak, képzéseket tartanak, és megosztják egymással a tapasztalatokat a szűrés szervezésben és a betegség kezelésében, utógondozásában.     

Bagi Róbert radiológus főorvos a keddi átadó ünnepségen elmondta, az új digitális berendezéssel az emlőben kialakuló elváltozásokat nagyobb pontossággal, korábbi stádiumban lehet felismerni. A korai felismeréssel és az időben elkezdett terápiával felére csökkenhet az emlőrák okozta halálozások száma. A korszerű berendezésnek köszönhetően a vizsgálat a korábbiaknál kisebb kényelmetlenséggel és kevesebb sugárterheléssel jár a páciensnek – tette hozzá a szakember.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Vidékbajnok vásárhelyi vívók

Vidékbajnok vásárhelyi vívók

November 23-24-én Szolnokon rendezték meg a 2013. évi Felnőtt Vidékbajnokságot. A vásárhelyi Csomorkány Vívó SE vívói mindhárom éremszínből hoztak haza.
Rendhagyó történelemóra

Rendhagyó történelemóra

A hároméves korában szovjet katonák által elrabolt Horváth László sorsát ismerhették meg középiskolások hétfőn a hódmezővásárhelyi Emlékpontban.
Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.