Kultúra, oktatásRendhagyó történelemóra

2013. november 26., kedd
 
Rendhagyó történelemóra

A hároméves korában szovjet katonák által elrabolt Horváth László sorsát ismerhették meg középiskolások hétfőn a hódmezővásárhelyi Emlékpontban a Szovjetunióba hurcoltak emléknapján tartott rendhagyó történelemórán.

 

 

 

Horváth László 1942. július 18-án született Budapesten. 1945-ben Ungváron élő nagyszülei gondjára bízták szülei. A háború végén úgy döntöttek a nagyszülők, hogy hazatelepülnek Magyarországra. A határátlépés során a szovjet katonák a nagyszülők kezéből kiragadták a hároméves fiút, majd fegyverrel kényszerítették őket, hogy unokájukat hátrahagyva távozzanak.

 

A fiút előbb egy ungvári gyermekgyűjtő táborba hurcolták, később átvitték Munkácsra egy szigorúan zárt gyermeknevelő intézetbe. A szögesdróttal körülvett helyen végzett el hét általános iskolai osztályt, majd Boriszláv városába került, az olajipari középiskolába. 1959-től 1963-ig a Kaszpi-tenger melletti olajfúrásoknál dolgozott.

 Először hatéves korában jutott tudomására, hogy magyar nemzetiségű, a titkot az intézetben dolgozó egyik tanárnő árulta el neki azzal, senkinek ne árulja el. Édesapja 1956-ban kerestette a Vöröskereszt által, ekkor lett számára végérvényűen nyilvánvalóvá magyarsága. A magyar forradalom kirobbanása miatt ügyét félresöpörték a hatóságok. Már a Kaszpi-tenger mellett dolgozott a számára kötelezően kijelölt munkahelyen, amikor megkezdhette levelezését a budapesti Vöröskereszttel. Végül a Vöröskereszt segítségével felvehette a kapcsolatot édesapjával, és 1963-ban utazhatott haza Magyarországra.

A jelenleg 71 esztendős férfi elmesélte, hogy Budapestre, szülővárosába érkezve egyáltalán nem tudott magyarul, édesapjával - akit csak felnőtt fejjel ismerhetett meg – azért tudott kommunikálni, mert ő a szovjet hadifogságban jól-rosszul, de megtanult oroszul. Horváth László anyanyelvét végül a külföldi egyetemistáknak szervezett tanfolyamon tanulta meg.

Mészáros Tamás, az Emlékpont történésze elmondta: még becslések sem léteznek arról, a háború végén hány gyermeket hurcolhattak el Horváth Lászlóhoz hasonlóan a Szovjetunióba.

 
 
VH-MTI
 

Olvassa el ezt is!

Tizenkilenc érem az Országos Bajnokságon

Tizenkilenc érem az Országos Bajnokságon

A XX. Gyermek - Kadet WTF Taekwondo Országos Bajnokságon a hódmezővásárhelyi Hwarangdo SE. harcosai. 6 arany-, 7ezüst-, 6 bronzérmet szereztek. Eredmények!.
Rendezik a pedagógusok túlmunkáért járó díjazását

Rendezik a pedagógusok túlmunkáért járó díjazását

Elkészült a 123 ezer pedagógus és más iskolai alkalmazottat, vagyis összesen 150 ezer embert érintő kollektív szerződés. Plusz óradíj, túlmunka, kiadások megtérítése is benne van. Olvassa el!
Diákolimpia döntő Vásárhelyen

Diákolimpia döntő Vásárhelyen

A IV. korcsoportos Kosárlabda Diákolimpia országos döntőjét, június 12–14. között Hódmezővásárhelyen rendezték. 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.