Kultúra, oktatásOrgonapont az Ótemplomban

2018. július 26., csütörtök
 
Orgonapont az Ótemplomban

A nyár utolsó hónapjában különleges találkozásoknak lehetnek fültanúi a zenekedvelők. A hangszerek királynője, az orgona hívja randevúra társait az Orgonapont sorozat keretein belül az ország 18 városában 32 alkalommal, köztük Hódmezővásárhelyen.

 

 

 

 

 

 

A Szamosi Szabolcs orgonaművész által megálmodott koncertsorozat egyik legkülönlegesebb estjére várja a hódmezővásárhelyi közönséget a Filharmónia Magyarország augusztus 13-án, a Református Ótemplom évszázados falai közé

 

A nagy találkozás ezúttal többrétegű: két különleges hangzás, a fenséges és uralkodó orgona, az önmagában is varázslatos hangulatot teremtő különleges énekhanggal, a klasszikus zene a népzenével és az egyházzenével, Sebestyén Márta összehasonlíthatatlan énekművészete Szamosi Szabolcs virtuóz, újszerű orgonajátékával találkozik ezen az estén egymással - és a közönséggel. A régizenei, egyházzenei darabok mellett Kodály, Bach, Bartók és Tolcsvay művei csendülnek fel ebben az izgalmas párosításban, amely léleksimogató nyári estét ígér a koncertlátogató zenekedvelőknek.

 

Sebestyén Márta Kossuth- Liszt Ferenc- és Grammy - díjas énekesnő, a magyar kultúra nagykövete. A klasszikus népzenei éneklés mellett szívesen utazik a világzene, egyházzene területére is, de nem riad vissza a merészebb találkozásoktól sem. Különleges énekhangja, zenei műveltsége és egyedi személyisége varázsolja közönséget már évtizedek óta itthon és a világ minden szegletében.

 

Szamosi Szabolcs orgonaművész életét minden szempontból kitölti a zene. Nemcsak dinamikus, improvizatív játékáról híres, újító, ám a zenei hagyományokat mindig szem előtt tartó művész, de a Filharmónia Magyarország vezetőjeként a magyarországi klasszikus zenei élet egyik motorja, számtalan komolyzenei program, esemény - köztük az Orgonapont koncertsorozat - ötletgazdája és szervezője.

 

Augusztus 13-án, 19 órakor ezen az egyedi hangulatú helyszínen, a festett kazetták és ódon falak díszletei között a vásárhelyi zeneszerető közönségnek e két művész varázsol különleges  élményt.

 

Olvassa el ezt is!

1919. július 25. - Vásárhely fekete napja

1919. július 25. - Vásárhely fekete napja

A hódmezővásárhelyi tömeggyilkosságnak 56 áldozata volt. Mi is történt azon a napon? A város határában emlékmű idézi a tragédiát.
Tanévi menetrend 2018-19

Tanévi menetrend 2018-19

Már csak 3 hét van a tanévkezdésig, érdemes végigbogarászni, mi várja a diákokat szeptember 3-tól? Tanítási szünetek, érettségi menetrend.
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon

Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon

A Polgármesteri Hivatal Dísztermében Tanévnyitó Ünnepi Tanácsülésen köszöntötték az SZTE Mezőgazdasági Kar elsőéveseit.
...és beindult idén is!

...és beindult idén is!

Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.