Ma már csak az idősek emlékezetében él a hódmezővásárhelyi tömeggyilkosság, amelynek 56 áldozata volt. Száz évvel ezelőtt történt az 1919-es esztendő egyik legszörnyűbb tömeggyilkossága Hódmezővásárhely határában, ahol román katonák 56 ártatlan, többségében vásárhelyi polgárt gyilkoltak meg.
Az első világháború befejezését követő zűrzavaros időszakban többször „cserélt gazdát” Hódmezővásárhely városa. 1919 tavaszán a bolsevik direktórium idején internálták a város húsz, köztiszteletben álló vezetőjét, a "Lenin-fiúk" több embert gyilkoltak le brutális kegyetlenséggel a városban. Az elmenekülő "vörösök" helyére francia gyarmati katonák, majd a román megszállók érkeztek. Ezzel kezdetét vette Vásárhely és a románok által elfoglalt országrészek intézményesített kifosztása. A városi tanács tagjait letartóztatták, mivel nem kellő eréllyel hajtották végre a rekviráló bizottság utasításait, sőt sérelmezték az eljárás módját. A tanyákon élők szenvedtek leginkább a bandákba tömörült román katonák erőszakosságától, fosztogatásaitól és rablásaitól, de a város lakóira is hatalmas nyomás nehezedett a tervszerű rekvirálással, közmunkára kényszerítéssel és megaláztatással.
Július közepén a Vörös Hadsereg Tiszai-offenzívájának következtében néhány órára újra magyar kézre került Hódmezővásárhely, majd ismét visszatértek a románok. A román áldozatokért ‑ a város környéki harcokban 22 román, egy vöröskatona és 16 civil vesztette életét ‑ bosszúra szomjaztak a megszállók. E drámai napok kulcsfigurájává egy magát Berényi Lászlónak nevező és a város rendőrparancsnokának kinevező 24-26 éves fiatalember vált. Román katonai segédlettel tartotta társával rettegésben a várost: nemcsak végigrabolták Vásárhelyt, hanem tucatjával tartóztattak le embereket koholt vádakkal vagy váltságdíj fejében.
1919. július 25-én délelőtt Berényi, az akkori román városparancsnoktól kapott gépfegyveres fedezettel felhozatta a városháza börtönéből a foglyokat, majd az egymáshoz kötözött emberek elindultak a város határába. Voltak, akik a verésektől már menni sem tudtak, őket kocsira dobva hurcolták magukkal. A csoportot az utcákon rémülten figyelők közül Berényi többeket belöketett a halálmenetbe. Hiába kértek irgalmat és megbocsátást a város hitfelekezeteinek lelkészei, a román főhadnagy kijelentette, akik katonáira fegyvert fogtak, nincs kegyelem.
A menet a Hódmezővásárhelytől 6 kilométerre lévő Nagy Dezső-féle tanyánál állt meg, ahol a román katonák a foglyokat csoportokba állítva agyonlőtték. A tömeggyilkosság 56 áldozatának fele harminc év alatti volt ‑ a legfiatalabb mindössze 16, a legidősebb 62 éves ‑, túlnyomó többségük szegény sorban élt, nincstelen földművesek, iparos vagy kereskedő segédek voltak. A véres testeket a tanya mellett temették el – többüket még élve –, exhumálásukra a tömeggyilkosság után bő egy héttel került sor. Ezt követően temethették el a családtagok a város temetőiben az áldozatokat, akik közül kilenc főt nem sikerült azonosítani, ők feltehetőleg fogságba esett, vidéki vöröskatonák voltak.
