Kultúra, oktatásFélúton a hivatás felé

2014. május 25., vasárnap
 

Állóképességből, a gyakorlatok végrehajtásáért több iskolás is ötöst kapott volna a vásárhelyi Laktanya vetélkedőjén. Többen szívesen választanák ezt a pályát.

 

 

 

 

Az általános iskolák 7-8. osztályos tanulói számára pályaorientációs vetélkedőt rendeztek május 23-án az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi helyőrségében.

Búz Csaba hadnagy a Vásárhelyi Híreknek elmondta, a Lövészdandár Hódmezővásárhely Helyőrség és a Bercsényi Miklós Honvéd Nyugállományú Klub szervezésében megrendezett verseny célja a katonai alapismeretek megismertetése és a katonai pálya bemutatása volt. Az eseményen a hódmezővásárhelyi általános iskolák 11, négy főből álló csapattal vettek részt.

 

Tavaly ősszel megírtuk, a vetélkedő két részből állt, az tavalyi első forduló a diákok elméleti tudására épült. A második fordulóban a résztvevőknek öt helyszínen kellett a kijelölt ügyességi feladatokat teljesíteni, amelyre egyenként 10 perc állt rendelkezésre.

A légpuska lövészeten a csapatok tagjai 5-5 lövést adtak le a 15 méterre elhelyezett céltáblára. Az akadálypályánál a résztvevőknek a lehető legrövidebb idő alatt kellett a kijelölt akadályelemeken végighaladni és a kötélhídnál is az volt a cél, hogy a két fa közé kifeszített kötélen minél rövidebb idő alatt másszanak végig a versenyzők. A kézigránát célba dobásánál 5 db kézigránátot kellett a kijelölt távolságra elhajítani. Az utolsó feladat a sebesült szállítás volt, ahol a diákok feladata az volt, hogy egyik társuk sebét szakszerűen lássák el, majd ezután gólyafogással vigyék őt a kijelölt helyre.

A diákok a verseny ideje alatt - kiegészítő programként - megnézték a Csapatmúzeumot és részt vehettek a fegyverzeti bemutatóval egybekötött tájékoztatóján is.

 

A jó hangulatú eseménnyel kapcsolatban Pető János nyugállományú ezredes, a Bercsényi Miklós Honvéd Nyugállományú Klub elnöke elmondta, hogy a rendezvény egyfajta segítséget szeretne nyújtani azoknak a 7-8 osztályos tanulóknak, akik a pályaválasztás előtt állnak. Hangsúlyozta, hogy a verseny után sokan döntenek úgy, hogy mindenképpen a katonai hivatást fogják választani.

 

A középiskolákban - a KatonaSuli program keretében – például Hódmezővásárhelyen a Gregus Máté Mezőgazdasági Szakiskolában -  már jelenleg is vannak olyan osztályok, ahol célirányosan erre a pályára készítik fel a diákokat.

 

Az 1. és 2. helyen a Szent István Általános Iskola csapatai végeztek. A 3. helyezett pedig a Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola csapata lett.

 

Kapcsolódó cikkünk:

 

A Kertvárosi diákjai az akadálypálya bajnokai (Kattintson!)

 

Olvassa el ezt is!

Családi nap minden mennyiségben

Családi nap minden mennyiségben

Nagy volt a választék szombaton Hódmezővásárhelyen, a gyerekek legnagyobb örömére, mert ez a nap nagy részt róluk szólt. Képekkel!
Öten kaptak kitüntetést a Bocskai Lövészdandárból

Öten kaptak kitüntetést a Bocskai Lövészdandárból

A Stefánia-palotában tartották a Honvédelmi Minisztérium központi ünnepségét, amelyen Hende Csaba kitüntetéseket adott át.
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek

Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek

Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
Vásárhely sem maradt ki

Vásárhely sem maradt ki

70 hazai oktatási intézmény, köztük a Németh László iskola, valamint szerb, román és észak-ír iskolák is kaptak bombafenyegetést hétfő reggel.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.
 
Változások a Rádió 7 háza táján
Változások a Rádió 7 háza táján Új tulajdonosa van a Rádió 7-nek, amely 2023-ban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa döntése szerint 2033-ig kapott frekvenciaengedélyt.