BulvárNyílt nap és katonazenekari fesztivál

2017. június 1., csütörtök
 
Nyílt nap és katonazenekari fesztivál

Júniusban a kiképzések és gyakorlatok mellett egy másik arcát is szeretné megmutatni a Magyar Honvédség és ezen belül is az MH 5. Bocskai István Lövészdandár.

 

 

 

 

 

 

„Kinyitjuk a laktanya kapuját június 9-én, amellyel szeretnénk lehetőséget biztosítani mindenkinek, aki szeretné látni közelről, hogy milyen a laktanya és szeretne megismerkedni a katonák feladataival.” - mondta Dr. Ruszin Romulusz dandártábornok, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár parancsnoka a hódmezővásárhelyi sajtótájékoztatóján.

 

A Helyőrségi Zenekar műsorán kívül az alakulatnál rendszeresített fegyverek és felszerelések bemutatása mellett lesz Paintball lövészet és közelharc bemutató, illetve lehetőség nyílik a lézeres lőszimulátor kipróbálására is. A rendezvény ingyenes, előzetes regisztráció nem szükséges.

 

Tovább folytatva az arculat bemutatását június 25-én lesz Hódmezővásárhelyen a már hagyományosnak mondható XI. Dél-alföldi Katonazenekari Fesztivál, amelyen a házigazda Magyar Honvédség Hódmezővásárhely Helyőrségi Zenekar mellet a Debreceni Helyőrségi Zenekar és a Szolnoki Helyőrségi Zenekar vesz részt.

 

A fesztivál programja három részből tevődik majd össze. Kezdésként egy összevont zenekari fellépést hallhatnak az érdeklődők, amelyet követően a szakalaki bemutatókra kerül sor. Az úgy nevezett „gyepshowkon” a zenekaroknak lehetőségük nyílik bemutatni - azon túl, hogyan bánnak hangszereikkel -, mennyire katonásak, vagy éppen táncos lábúak. A programot a szegedi Pavane táncegyüttes és a Debreceni Honvéd táncegyüttes teszi még színesebbé, látványosabbá. Zárásként a három zenekar ismét összeáll egy egységes alakzatba.

 
 
VH-MH sajtó
 

Olvassa el ezt is!

Kis hír a nagy döntésről

Kis hír a nagy döntésről

A tram-train projekt kormány-előterjesztése folyamatban van, ami a kormány döntése után lesz nyilvános, várhatóan egy hónapon belül.
Hódmezővásárhelyi szálak a milliárdos ÁFA csalásban

Hódmezővásárhelyi szálak a milliárdos ÁFA csalásban

Vádemeléssel tett pontot egy szövevényes ügy végére az ügyészség. 29 vádlott 1700 oladalas vádirat, amelynek fiktív üzleti tevékenység a lényege.
Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

A roma jazztől az őslény-kutatáson át a porcelánöntésig a Múzeumok éjszakáján. Részletees program.
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.