BulvárNílusi láz Óbecsén

2014. július 17., csütörtök
 
Nílusi láz Óbecsén

A Vajdasági RTV információi szerint idén eddig 17 beteget vizsgáltak a nyugat-nílusi láz tüneteivel. Közülük az egyiket a Vásárhelytől légvonalban 100 kilométerre lévő Óbecsén kezelik. Ő az első beteg a Vajdaságban.

 

 

 


A belgrádi Batut Közegészségügyi Intézet tájékoztatóján elhangzott, ez az első megbetegedés a Vajdaságban és további fertőzöttek felbukkanása szinte biztosra vehető. Ugyanis ez a nyugat-nílusi láz idénye az országban. Tavaly Szerbiában 238 beteget regisztráltak, és 32 ember bele is halt a fertőzésbe.

A nyugat-nílusi vírus által okozott megbetegedések jellemzően olyan időszakokban fordulnak elő, amikor sok a szúnyog, mert a vírus szúnyogcsípéssel terjed. Az első megbetegedések általában július második felében jelentkeznek, a legtöbb beteget pedig augusztusban és szeptemberben regisztrálják.

"A fertőzés szempontjából az idősebbek lehetnek veszélyben, akiknek gyengébb az immunrendszerük, valamilyen krónikus betegségben, magas vérnyomásban, cukorbetegségben, szívritmuszavarban vagy idegrendszeri zavarban szenvednek," -mondta Tombácz Zsuzsanna a Vásárhelyi Hírek megkeresésére.

Csongrád Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerv vezetője a hírrel kapcsolatban azt is elmondta, évente 1-2 eset Magyarországon is előfordul, de ennél több is lehet, mert nagy részt egyfajta nyári nátha képében vészelik át a megfertőzöttek. Vélhetőleg életre szóló immunitás alakul ki.

Az esetek ötödében a megbetegedés túlnyomórészt enyhe tünetekkel - láz, izomfájdalom, fejfájás, nyirokcsomó-megnagyobbodás, bőrkiütések - jár, magától gyógyul. Az esetek kis hányadában (1 százalék körül) azonban a fertőzés agyhártya- vagy agyvelőgyulladást okozhat, ami bénuláshoz, kómához vagy a beteg halálához vezethet.

 

A nyugat-nílusi lázat okozó vírust először 1937-ben Ugandában azonosították, és 1950-ben Egyiptomban okozta az első nagyobb járványt. A vírusgazdák a madarak, közöttük szúnyogok révén terjed, az emberre is szúnyogcsípés útján kerül át a kórokozó. A közegészségügyi szakember azt ajánlja, az emberre szálló szúnyogot azonnal le kell csapni, nem szabad megvárni, hogy bőrbe fúrja a fullánkját, de  érdemes szúnyoghálót felszerelni azokra a nyílászárokra, amelyek gyakran nyitva vannak.

Tombácz Zsuzsanna végezetül elmondta, az éghajlatváltozás egyik jellemzője, hogy Közép Európában is egyre gyakrabban bukkannak fel, eddig a térségre nem jellemző trópusi betegségek.

 

A hírhez kapcsolódik, hogy Hódmezővásárhelyen a hétvégén ismét szúnyogirtást rendeltek el. Július 18-án légi kémiai kezelés, majd egy nappal később, szombaton az esti órákban földi kémiai kezelés lesz.

 

Kapcsolódó cikkünk:


Hányásos és hasmenéses járvány tarol Vásárhelyen is (Kattintson!)

 

 
 
Selmeczi Dorottya - VH
 

Olvassa el ezt is!

Még mindig az úszók kabalája a vásárhelyi víz

Még mindig az úszók kabalája a vásárhelyi víz

Szinte egymásnak adják a kilincset a magyar válogatott úszók. A Magyar Paralimpiai Úszóválogatott megy, Gyurta Dániel és csapata jön.
Koncert Rapcsák András emlékére

Koncert Rapcsák András emlékére

Július 19-én, szombaton este 7 órakor a hódmezővásárhelyi Református Ótemplomban ad koncertet a debreceni Sol Oriens Kórus.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.