Kultúra, oktatásKoncert Rapcsák András emlékére

2014. július 16., szerda
 
Koncert Rapcsák András emlékére

Július 19-én, szombaton este 7 órakor a hódmezővásárhelyi Református Ótemplomban ad koncertet a debreceni Sol Oriens Kórus.

A koncertet Dr. Rapcsák András Hódmezővásárhely volt polgármestere emlékének ajánlják, aki július 14-én ünnepelte volna 71. születésnapját.  

 

 

 

A kórus 1990-ben alakult zeneszerető, zeneileg képzett fiatal értelmiségiekből és egyetemi hallgatókból, karvezetőjük Deményi Sarolta. Énekelnek templomi kórusmuzsikát az elmúlt évszázadokból éppúgy, mint kortárs darabokat, spirituálékat, sőt könnyűzenei feldolgozásokat is. Külföldi utazásaik során a magyar kultúrát is megismertetik más országok lakóival. Jártak már Angliában, Dél-Afrikában, Ausztriában, Egyiptomban, a Hawaii szigeteken, Erdélyben, Spanyolországban, Máltán. A Bartók Béla nemzetközi kórusversenyen kétszer kaptak második díjat, Spanyolországban pedig harminc kórus közül lettek az első helyezettek. A kórus sok olyan tevékenységet végez magas színvonalon, mely ritkaságszámba megy amatőr együtteseknél.

Négy hanglemez felvételük van, melyből egyet, melyen 17-18. századi Magyarországon élt egyházi kismesterek művei hallhatók, ki is adott. Kiadatlan hanganyagaik között szerepel Bach kantáta és számos spirituálé. 1990 óta közel 250 hazai koncertjük volt, s ezek többségén önállóan léptek fel. Rendszeresen meghívást kapnak rádiófelvételekre a Bartók Rádió 6. Stúdiójába.

 

Olvassa el ezt is!

71 éve született Rapcsák András

71 éve született Rapcsák András

Kövér László: olyan politikai és városépítő teljesítményt tett le az asztalra, amelyhez mérhetőt azóta is keveset találni az országban.

 

Az országban egyedülálló százméteres medence

Az országban egyedülálló százméteres medence

A vásárhelyi fürdőélet fénypontja volt a 600 ezer dolláros kölcsönből a Népkertben épített Városi Strandfürdő. 1929. július 14-től üzemel.
Étvágygerjesztő vásárhelyi program

Étvágygerjesztő vásárhelyi program

Szeptember 12-én ismét Vásárhelyi Ízök Fesztiválja és Butellás Pálinkamustra. A gasztronómiai esemény idén a Kossuth téren lesz.
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.