BulvárNémeth László Bál lesz a hétvégén

2017. január 19., csütörtök
 
Németh László Bál lesz a hétvégén

Három végzős osztály, illetve 44 táncos pár lesz a főszereplő január 21-én a Fekete Sasban, a Németh László Gimnázium és Általános Iskola bálján.

 

 

 

A képen a 2016-os báli pillanat (Fotó: VH)

 

 

Egy hét kihagyás után ismét báli hangulat lesz Vásárhelyen és most már így is marad minden szombaton, március 4-ig.

 

A nyitótánc (Vadrózsa-keringő, NLGrease, samba) - évek óta hagyományosan - Fogarassy Judit balett és jazz tánctanár koreográfiája alapján, több hónapos gyakorlás eredménye.

 

Ahogy már az elmúlt évek tudósításaiban is megírtuk a Fekete Sas nagyterme kiválóan alkalmas bálok rendezésére: csak egy picivel lenne nagyobb…! Igaz, sok vásárhelyiben élhet a régi  bálok emléke, amikor a nagyteremben a fal mellett több lépcsős dobogóra állva lehetett végignézni a táncokat. Mára a táncparkett, a sok asztal miatt jócskán összement, várhatóan szombaton sem lesz másképpen, hiszen minden évben a báli szezon egyik kiemelkedő eseménye a Németh László Bál.

 

Kapcsolódó cikkeink:

 

Báli divat 2017

 

A 2017-es hódmezővásárhelyi báli szezon menetrendje ITT!

 

 

 

 

 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

A Facebook már a hálószobát is megszállja

A Facebook már a hálószobát is megszállja

Minden ötödik fiatal rendszeresen felkel éjjel, hogy ellenőrizze üzeneteit a közösségi médián, s ezért jóval fáradékonyabbak, mint nyugodtan alvó társaik.
Educatio 2017 - a továbbtanulók Mekkája

Educatio 2017 - a továbbtanulók Mekkája

Január 19-én nyílik az Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás Budapesten a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpont "G" csarnokában.
Hódtói vízpótlás kissé megkésve

Hódtói vízpótlás kissé megkésve

A vízgazdálkodási intézkedési terv a víz elvezetése helyett a helyben tartást, a vizes élőhelyek helyreállítását és a mezőgazdasági vízhasználat átalakítását helyezi előtérbe.
Elfogták a vásárhelyi gyújtogatót

Elfogták a vásárhelyi gyújtogatót

Több, mint 60 tűzet okozott a hódmezővásárhelyi férfi, aki Szegedre járt át dolgozni, és munkába menet kapott ihletet a tűz gyújtására.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.