GazdaságNem változik a távfűtés ára

2013. március 31., vasárnap
 
Nem változik a távfűtés ára

Megszüntetné a kormány az energetikai célra kitermelt termálvíz visszatáplálási kötelezettségét – mondta Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár március 29-én Szentesen a Délalföldi Kertészek Szövetkezete megalapításának tizedik évfordulója alkalmából rendezett jubileumi közgyűlésen.

 

Képünkön a hódmezővásárhelyi Tesco tetején húzódó termálvizes csövek

 

Megírtuk, az országgyűlés tavaly 2015. június 30-ig felfüggesztette a mezőgazdasági termelésben energiahasznosítás céljából kitermelt termálvíz visszatáplálási kötelezettséget. Most a vidékfejlesztési tárcánál kidolgozás alatt van egy végleges megoldás, valamint egy átlátható, a szabályozást megalapozó monitoring rendszer kiépítése, oly módon, hogy 2025-ben már a tényleges fennálló állapot alapján sor kerülhessen az engedélyek felülvizsgálatára.

A kötelezettség megszüntetése elsősorban a termálvízzel fűtött kertészeteket érinti, de joggal merülhet fel a kérdés, mennyiben befolyásolhatja ez a termálvíz fűtésre átállt településeket, mint például Hódmezővásárhelyt.

„Nem befolyásolja a költségeket, a visszasajtolási kötelezettség megszüntetése nem jelent majd változást az árakban sem.” mondta a Vásárhelyi Hírek megkeresésére Ádok János, a HVSZ Zrt. igazgatósági elnöke. „Ugyanis komplexen kell nézni a dolgokat. Jelenleg 1 kutunk esetében, évi mintegy 300 ezer köbméter víz visszasajtolása történik. A kötelezettség megszüntetésével, egyáltalán nem biztos, hogy ezt leállítjuk, több okból is. Jelenleg éppen emiatt nem kell például horribilis összegű vízkészletjárulékot fizetnünk, továbbá nem elhanyagolható a környezetvédelmi szempont sem.” fejtette ki a szakember. Azt is hozzátette, nyilvánvalóan amennyiben a gazdasági tényezők változnának, felülvizsgálják a helyzetet, de egyelőre az említett okok miatt marad a visszasajtolás.

 

Az önkormányzati tulajdonú HVSZ Zrt. jelenleg tíz kutat üzemeltet, ebből három gyógyvízminősítéssel rendelkezik, kettő pedig visszasajtoló kút.

 

Ismeretes, a termálvizes fűtésnek évtizedes hagyományai vannak Hódmezővásárhelyen. A 2800 lakáson kívül, geotermikus energiával fűtik a városházát, az Erzsébet-kórházat, a Németh László Gimnázium, Általános Iskolát, az Emlékpont Múzeumot, a HISZK Gregus Máté Tagintézményt, a Városház utcában a Corvin iskola és a BKF épületét, a Fekete Sast és a Hotel Ginkgo Sast és természetesen a Török Sándor Strandfürdő medencéit is. Nemrégen a Tescot, az Interspart is rákötötték. Illetve tavaly a belváros felújításával a Tornyai János Múzeumot, a Bessenyei Ferenc Művelődési Központot, az Alföldi Galériát és a Cseresnyés Kollégiumot is bekapcsolták a rendszerbe. Ezzel évente közel 5 millió köbméter gázt, vagyis félmilliárd forintot takarítanak meg.

 
 
Selmeczi Dorottya - VH
 

Olvassa el ezt is!

Pazar játék, szép győzelem

Pazar játék, szép győzelem

dr. Elek András edző: Mindenki tudja, hogy maximalista vagyok és győzelem esetén is csak ritkán szoktam elégedett lenni. Most az vagyok. Köszönöm a csapatnak és a közönségnek ezt a szép estét.
Fórum lesz a kötelező erkölcstan- és hittanórákról

Fórum lesz a kötelező erkölcstan- és hittanórákról

Tájékoztató lesz a Hódmezővásárhelyi Tankerület  462 első osztályosát és 440 ötödik osztályosát érintő, szeptembertől induló kötelező erkölcstan- és hittan tanításával kapcsolatban.
Bővítenék az Emlékpont múzeum kutatási körét

Bővítenék az Emlékpont múzeum kutatási körét

A Vásárhelyen a kulturára különösen fogékonyak jelentős részének véleményével találkozik Márki-Zay Péter polgármester javaslata.
Változások a Rádió 7 háza táján

Változások a Rádió 7 háza táján

Új tulajdonosa van a Rádió 7-nek, amely 2023-ban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa döntése szerint 2033-ig kapott frekvenciaengedélyt.
 

És ezt már olvasta?

Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.
 
Továbbra is a Dél-Alföld a legveszélyeztetettebb
Továbbra is a Dél-Alföld a legveszélyeztetettebb

A korábbi időszakokhoz viszonyítva a Közép-Dunántúlon volt a legnagyobb arányú a talajnedvesség csökkenése, ezt az Észak-Alföld, majd szorosan a Dél-Alföld követte.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 43. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Hódmezővásárhelyi ünnepi megemlékezések
Hódmezővásárhelyi ünnepi megemlékezések

Magyarország egyik legfontosabb nemzeti ünnepe, amely az 1956-os forradalom és szabadságharc kezdetének, valamint a 3. Magyar Köztársaság 1989-es kikiáltásának állít emléket.

 
A Vásárhelyi Hírek képarchivumában keresgélve
A Vásárhelyi Hírek képarchivumában keresgélve Emlékek a város életéből. A Vásárhelyi Hírek fotóarchívumában szinte végikövethető a város élete 2005-től napjainkig. Idézzünk fel néhány dátumot, az események képeivel.