SportPazar játék, szép győzelem

2013. március 30., szombat
 
Pazar játék, szép győzelem

Remekül kezdődött a hétvégéje annak a közel 500 nézőnek - aki pénteken este dacolva az esővel - kilátogatott a Hódtói Sportcsarnokba. Egy színvonalas, sokáig izgalmas mérkőzést láthattak - amelyet pazar utolsó negyedbeli játékával nyert meg a Vásárhely. Dr. Elek András csapata január eleje óta őrzi hazai veretlenségét, és harmadik győzelmét szerezte meg sorozatban a rájátszásban.

 

 

Vasas Akadémia és Vásárhelyi Kosársuli, milyen sokat is mondanak ezek a nevek. Egyik oldalt szinte korlátlan anyagi lehetőségek, csodás edzéskörülmények és az ország legjobb edzőiből létrehozott profi, főállású edzői team. A másik oldalt tisztes szegénység, szűkös edzésidő és amatőr, szerény képességű, társadalmi munkában dolgozó edzők.

Az Akadémián az egész ország legtehetségesebb fiatal, utánpótlás válogatott kosarasaiból összeszedett, remekül képzett és menedzselt "profi" csapat - a Kosársulinál munka és tanulás mellett heti 3-4 edzéssel készülő helyi és környékbeli játékosok. Ezek alapján le sem kellett volna játszani a meccset, de szerencsére lejátszották. És a Kosársuli játékosai bebizonyították - hogy a küzdeni tudás, az akaraterő, a rutin és a közönség milyen sokat jelent. Péntek este konkrétan egy hazai győzelmet.  

 

Gyorsan kiderült, hogy a Vasas edzői kiválóan felkészültek a vásárhelyiek játékából. Minden figurára másféle védekezéssel reagáltak, megzavarva ezzel a Kosársuli támadójátékát. Ennek ellenére Marinkovic és Czibere kosaraival vezetett a hazai csapat (7-4), majd Nyilas tripláival fokozatosan el is húztak (13-8). A nagy magassági fölényben lévő vendégek a palánk alatt eredményesek voltak, de a Vásárhely Nyilas és Czibere hárompontosaival 12 pontra növelte az előnyét (26-14)

 

A második negyed kiegyenlített küzdelmet hozott, felváltva estek a kosarak. A Vásárhely jól védekezett és minden védőlepattanót megszerzett. A támadások a sok csere ellenére akadoztak, de a Nyilas/Czibere duó betörésekből és befutásokból is szépen termelte a pontokat. A 41-30-as félidei eredmény biztos hazai győzelmi esélyt sugallt.

 

A második félidő elején a Kosársuli két szerb játékosa révén gyorsan növelte az előnyt, eldőlni látszott a mérkőzés (48-34). A Vasas edzői és játékosai viszont nem így érezték. Szigorítottak a védekezésen, és a fáradó vásárhelyiek egyre többet hibáztak - miközben sorra kapták a kosarakat. 48-46-nál azután jött a várva-várt időkérés, sikerrel. Kukla és Vejinovics révén hat pontra nőtt a hazai előny (54-48).

 

Az utolsó negyednek hármas cserével vágtak neki dr. Elek András tanítványai. És bejött a váltás. Szilágyi, Kukla és a derékfájása miatt addig alig játszó Vas Péter kosaraival 3 perc alatt eldőlt a meccs - ismét 14 pont lett a Kosársuli előnye (63-49). A pestiek mindent megpróbáltak: letámadtak, támadási szisztémát váltottak, de hiába. Az Utasi vezérletével fantasztikusan védekező kék/sárgáknak szinte lehetetlen volt kosarat dobni (73-57). Az utolsó három perc egyenesen fantasztikus volt: Schéda, Kukla és Vejinovics 16 pontjára csak egyetlen kosárral tudtak a vendégek válaszolni (88-60)

A végig szoros, kiegyenlített meccsből az utolsó tíz perc remek játékával kiütés lett, amit a rekord létszámú közönség vastapssal jutalmazott.

 

EnterHód Vásárhelyi KS - MKB-Euroleasing Vasas 88-60 (24-14, 17-16, 13-18, 34-12)

 

NB I/B-s férfi kosárlabda mérkőzés

Hódmezővásárhely, 500 néző - vezette: Radnóti, Lövész, Vadász

Kosársuli: Vejinovics 11, Czibere 12/3, Vas 7/3, Nyilas 21/12, Marinkovic 15,

csere - Szilágyi 3, Mócsai 2, Utasi 2, Kukla 9, Schéda 6.

 

dr. Elek András edző: "Mindenki tudja, hogy maximalista vagyok és győzelem esetén is csak ritkán szoktam elégedett lenni. Most az vagyok. Köszönöm a csapatnak és a közönségnek ezt a szép estét."

 

 
 
Forrás: EnterHód Vásárhelyi Kosársuli SE
 

Olvassa el ezt is!

Kosárlabda határok nélkül

Kosárlabda határok nélkül

Egy nyertes pályázattal a Vásárhelyi Kosársuli egy vajdasági klubbal közösen a határmenti sportkapcsolatokat erősíti. Közös tornákat, edzőtáborokat, képzéseket szerveznek.
A speciális szabályok betartása a biztonság feltétele

A speciális szabályok betartása a biztonság feltétele

Gyakorlatozott március 28-án a nagyrészt vásárhelyi katonákból álló Kabul Nemzetközi Repülőtér Őr- és Biztosító Kontingens 2. váltása. Rrövidesen készen állnak a kabuli repülőtér védelmére. Képekkel!
Több mint 200 program a nyár végén a SZIN-en

Több mint 200 program a nyár végén a SZIN-en

A SZIN-en így idén összesen tíz zenei helyszínen, több mint kétszáz fellépő váltja majd egymást augusztus 27-30. között, a szegedi Tisza-parton.
Kilencven éve született Antal Imre

Kilencven éve született Antal Imre

Július 31-én lenne kilencven éves Antal Imre Erkel Ferenc-díjas zongoraművész, műsorvezető, showman, az elmúlt évtizedek egyik népszerű tévés személyisége.
 

És ezt már olvasta?

Átadták a Boldog Gizella-díjakat
Átadták a Boldog Gizella-díjakat A Polgári Hódmezővásárhelyért Alapítvány elismerését 19-én este adták át a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban.
 
Ünnepség Hódmezővásárhelyen
Ünnepség Hódmezővásárhelyen Hódmezővásárhelyen augusztus 20-án délelőtt a hagyományoknak megfelelően ünnepséget rendeztek a Szent István téren.
 
Átadták a belvárosi parkot
Átadták a belvárosi parkot Az évekkel ezelőtt a lakosság nagy része által elutasított városi könyvtár épületkomplexum tervezett helyén vissza nem térítendő támogatásból park létesült.
 
Mága Zoltán jótékonysági koncert a Református Ótemplom javára
Mága Zoltán jótékonysági koncert a Református Ótemplom javára Az augusztus 20-i koncert ingyenes, de regisztrációhoz kötött, regisztrálni a Szeged-Csanádi Egyházmegye honlapján (http://szeged-csanad.hu/maga-zoltan/) lehet.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2 2025. 30. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Alkotmányjogi panasz a Versenyképes Járások Program miatt
Alkotmányjogi panasz a Versenyképes Járások Program miatt Márki-Zay Péter szerint egyértelmű politikai diszkrimináció történt nemcsak Hódmezővásárhellyel, hanem öt másik kisebb településsel szemben is.
 
Újabb tarlótűz, ezúttal Batidán
Újabb tarlótűz, ezúttal Batidán Megfékezték a tüzet hétfőn Hódmezővásárhely-Batidán, a lángok - a drónos magassági mérés szerint - végül 93 hektár gyepet, tarlót érintettek.