SportNem jutott be a 4 közé a Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársuli

2023. április 22., szombat
 
Nem jutott be a 4 közé a Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársuli

A negyedik meccset rendezték péntek este az NB I/B Zöld csoportjának negyeddöntőjében, aminek nagy kérdése az volt, hogy folytatódik-e a Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársuli és a Tiszaújváros párharca.

 

 

 

 

 

 

A vendéglátó tiszaújvárosiaknak győzniük kellett, hogy bejussanak a legjobb négy köze - ezt végül meg is tették, Vuk Pavlovic betegségekkel és sérültekkel tűzdelt csapata hiába küzdött az utolsó percig, alulmaradt, így az 5-8. helyért folytatja.

 

A Kosársuli kedden nagy meccsen kapott ki hazai pályán, így a Tiszaújváros előtt adódott az esély, hogy egy győzelemmel 3-1-es arányban lezárja a párharcot. Mindkét csapatnak volt hiányzója: a hazaiaknál az Achilles-sérüléssel bajlódó Bán nem állt Lekli József rendelkezésére, míg a Kosársuliból Varga Zalán mellett Balogh is lebetegedett (Kelemen messze nem százszázalékos, ám vállalta a játékot), Borbáth pedig sérülés miatt hagyta ki a találkozót.


Kissé felforgatott kerettel is igyekezett megtenni mindent a Kosársuli, és helyenként úgy tűnt, esély is adódhat a mindent eldöntő ötödik meccs kiharcolására. Pinnyey kosarai ellenére a párharcban megszokott módon kezdődött az első negyed, 13-7-es hazai vezetésnél kellett időt kérnie Vuk Pavlovicnak (5. perc). Hiába a taktikai utasítások, a hazai hárompontosokra nem volt ellenszer, Kiss triplái után már a tíz pontot súrolta a különbség, majd a 8. perc végén át is lépte azt (23-12). Innen szépen visszajött a Kosársuli, a tiszaújvárosi hibákat Kelemen és Bálint használta ki, a negyed végére így abszolút nyílt volt a meccs (25-21). 


Amilyen változatosan alakult az első negyed, annyira ezt hozta a folytatás is. Előbb a játékból jól kikapcsolt Santiago szerzett egy, a meccsen egyébként is sokszor látott kettő plusz egyet, majd Kelemen triplája után egylabdára zárkózott a Kosársuli (28-26, 13. perc). Fej-fej mellett haladt a két csapat, a Tiszaújváros a centerjátékot, a Kosársuli Varga Ákosnak is köszönhetően az egy-egyezéseket használta jól, 39-35-nél azonban gyorsan produkált előbb egy 5-0-t, majd Vuk Pavlovic időkérése után ezt folytatva 8-0-t a hazai csapat. A nagyszünetet megelőzően Pinnyey kosarai vették a hátára a Kosársulit, így 49-41-es hazai vezetéssel zárult az első félidő.

A pihenő nem jött jókor a Kosársulinak: kicsit az öltözőben ragadt, a Tiszaújváros pedig koncentrált játékkal, 10-0-s sorozattal kialakított egy olyan előnyt, amit végig őrizni tudott (59-41, 24. perc). Ahogy a párharc legelső meccsén, ezúttal is mínusz tizennyolcról próbált zárkózni a vásárhelyi együttes, és ez a Bálint, Bősz kettős sikeresen befejezett támadásaival el is kezdődött (0-9-es roham, 66-54, 29. perc). A Tiszaújvárosnál azonban mindig volt valaki, aki egy-egy akcióhoz extrát tudott hozzátenni, így a tíz pont fölötti előnyük megmaradt a harmadik negyed végére is (72-59).


Az utolsó játékrész elején felcsillant a remény (Varga Ákos kosarai után, 72-63-nál időt kellett kérnie Lekli Józsefnek), ám a fáradó Kosársulinak egyre kevésbé sikerült tartania az egyre nagyobb teret kapó Santiagót, így a 34. percre ismét tizennyolcra lógott el a Tiszaújváros. Próbált hajtani, küzdeni a Vásárhely, a támadásban helyenként leülő hazaiak pontatlanságait sikerült is kihasználni, ám ez csak ahhoz volt elég, hogy ismét tíz pont alá csökkenjen a különbség. Kelemen, majd Bálint hármasa után, a 39. percben lehetőség adódott arra, hogy akár öt pontra zárkózzon a Kosársuli, ám nem sikerült tovább faragni a hátrányt, a Tiszaújváros pedig Santiagónak köszönhetően tökéletesen hozta le az utolsó két perc büntetőzését. A vége így 98-89 lett - a hazaiak tehát győzelmükkel bebiztosították a helyüket a legjobb négyben. A Tiszaújvárosból Santiago és Habel, a Kosársuliból Varga Ákos és Kelemen dupla-duplázott, a meccs legponterősebbje a 27-ig jutó Bálint lett.

 

NB I/B Zöld csoport, negyeddöntő, 4. mérkőzés:

Tiszaújvárosi Phoenix KK - Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársuli 98-89 (25-21, 24-20, 23-18, 26-30)

Tiszaújvárosi Sportcentrum Játékcsarnok. Vezette: Sörlei, Sallai, Gergely

Tiszaújváros: Santiago 25, Kiss 22/12, Sándor 25/18, Kovács 7/3, Okoh 2
Cserék: Habel 11, Lakatos 5, Gaál 1, Asszú -, Czimer -
Vezetőedző: Lekli József

Kosársuli: Bősz 11/3, Varga Á. 22/3, Pinnyey 14/6, Kass -, Bálint 27/9
Cserék: Kelemen 15/9, Knyur -, Karsai -, Megyesi -, Kruzslicz -
Vezetőedző: Vuk Pavlovic


Vuk Pavlovic: "Gratulálok a Tiszaújvárosnak, megérdemelten jutottak tovább a párharcból. Így, visszatekintve, a négy mérkőzésen nagyrészt ők domináltak, az ő akaratuk érvényesült. Voltak olyan periódusok, amikor mi tudtunk dominálni, és jól játszottunk; úgy érzem, a mai meccsen sem sok kellett ahhoz, hogy nyerjünk. Kellett volna egy kis szerencse, a Tiszaújvárosnak egy kicsit rosszabb dobóforma, de ez nem veszi el az ő érdemeiket, sok sikert kívánok nekik a legjobb négy között."

 

Lekli József: "Hatalmas gratuláció a csapatomnak! Nem volt könnyű menet, mert rengeteg védekezésváltás volt a Hódmezőnél. Megvoltak az üres helyzeteink, csak néha ritmustalanul – ezt bizonyítja az, hogy negyven üres hárompontosunk volt, és nem dobtunk be ebből túl sokat. De ismét tudtunk kilencvennyolc pontot dobni, még egy kicsit a védekezésen kell javítani. Nagyon boldog vagyok, hogy bejutottunk a négybe, de innentől kezdve már készülünk a Budafok elleni rangadóra, és a cél a döntőbe jutás."

 

 
 
VH-Nagy Benjamin
 

Olvassa el ezt is!

A vérvonal újabb értelmet adott az életemnek

A vérvonal újabb értelmet adott az életemnek

Színészi karrierje Hódmezővásárhelyről indult, nem is véletlenül, hiszen 3 tanára is inspirálta. Most az is kiderült Blaha Lujza vér szerinti rokona.
Átadták a vásárhelyi kórház két új osztályát

Átadták a vásárhelyi kórház két új osztályát

Két, egyenként több mint ezer négyzetméteres szinttel bővítették a hódmezővásárhelyi kórházban a szakrendelő épületét. Képekkel.
A Hódfitness SE 26 dobogós helyezést ért el az OB-n

A Hódfitness SE 26 dobogós helyezést ért el az OB-n

Hódmezővásárhelyen rendezték meg a Fit Kid I. osztály egyéni és csoportos, valamint a Fit Kid II. osztály egyéni és csoportos országos bajnokságot.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2023

Családi események Hódmezővásárhelyen 2023

2023. 17. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 

És ezt már olvasta?

Étvágygerjesztő vásárhelyi program
Étvágygerjesztő vásárhelyi program Szeptember 12-én ismét Vásárhelyi Ízök Fesztiválja és Butellás Pálinkamustra. A gasztronómiai esemény idén a Kossuth téren lesz.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 35. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor 81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
 
Ismét pozícióban Juhász Tünde
Ismét pozícióban Juhász Tünde Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
 
...és beindult idén is!
...és beindult idén is! Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
 
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
 
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Hódmezővásárhelyen augusztus 20-án délelőtt a hagyományoknak megfelelően ünnepséget rendeztek a Szent István téren.