KözéletÁtadták a vásárhelyi kórház két új osztályát

2023. április 20., csütörtök
 

Két, egyenként több mint ezer négyzetméteres szinttel bővítették a hódmezővásárhelyi kórházban a szakrendelő épületét, ezeken a gyermek- és belgyógyászati osztály kapott helyet.

 

Képek a galériában!

 

 

 

 

A kórház fejlesztése a szatmárnémeti Páli Szent Vincéről nevezett Szatmári Irgalmas Nővérek Egyesülettel közösen elnyert, román-magyar Interreg pályázatnak köszönhetően valósulhat meg. A projekt a hódmezővásárhelyi intézményre eső költségvetése 7,45 millió euró (2,82 milliárd forint), ebből 3,9 millió euró volt az építési beruházás költsége, mintegy egymillió euró a két osztály felszerelés, 2,3 millió eurót pedig a népegészségügyi szűréseket hatékonyabbá tevő eszközök beszerzésére fordítottak. Az építési beruházáshoz ezen felül 600 millió forint többlettámogatást nyújtott a kormány.

 

Az Építészmester Zrt. által elkészített új épületrészen a 34, illetve 35 ágyas gyermek- és belgyógyászati osztály kapott helyet. A belgyógyászati osztályon kettő négyágyas szubintenzív részleg, valamint három elkülönítésre alkalmas kétágyas kórterem is fogadja a pácienseket. A gyermekosztályon a kórtermek egy része az édesanyák elhelyezésére is alkalmas, ezenkívül kialakítottak egy négyágyas szobát, ahol a csecsemőosztályon ellátott babák egyik szülője aludhat.

 

A Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ Hódmezővásárhely-Makó szatmárnémeti partnereivel a közelmúltban 2,9 millió euró kiegészítő támogatást nyert el, melyből az év végéig Hódmezővásárhelyen egy korszerű MR-készüléket állítanak üzembe, Makón pedig új gasztroenterológiai részleget alakítanak ki.

 

Az átadón részt vett Lázár János építési és közlekedési miniszter, a térség országgyűlési képviselője, KallaiÁrpád, a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ Hódmezővásárhely-Makó főigazgatója és Kiss-Rigó László Szeged-csanádi püspök

 
 
Forrás: MTI
VH
 

Olvassa el ezt is!

Festészetének ihlető forrása Mártély volt

Festészetének ihlető forrása Mártély volt

Születésének 135. évfordulója alkalmából felavatták Darvassy István festőművész és felesége síremlékét április 19-én a Kincses temetőben.
122 éve született Németh László

122 éve született Németh László

Több nagy művének is Hódmezővásárhely volt a bölcsője. Itt fejezte be az Iszonyt, ennek a városnak az alakjairól írta az Égető Esztert, itt születtek legjobb történelmi drámái.

A Hódfitness SE 26 dobogós helyezést ért el az OB-n

A Hódfitness SE 26 dobogós helyezést ért el az OB-n

Hódmezővásárhelyen rendezték meg a Fit Kid I. osztály egyéni és csoportos, valamint a Fit Kid II. osztály egyéni és csoportos országos bajnokságot.
70 éves férfi a vásárhelyi lakástűz áldozata

70 éves férfi a vásárhelyi lakástűz áldozata

Április 18-án reggel a kilencven négyzetméteres lakóházhoz három járművel percek alatt a helyszínre értek a tűzoltók és rövid idő alatt eloltották a lángokat.
 

És ezt már olvasta?

Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.
 
Változások a Rádió 7 háza táján
Változások a Rádió 7 háza táján Új tulajdonosa van a Rádió 7-nek, amely 2023-ban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa döntése szerint 2033-ig kapott frekvenciaengedélyt.