Kultúra, oktatásNem csak babra ment a játék

2016. április 22., péntek
 

Lenézett lencsék, elfelejtett babok és mellőzött borsók érdekében lépett az ENSZ, hogy felhívja a figyelmet a hüvelyesek táplálkozási előnyeire, fenntartható termesztésére, azzal, hogy a 2016-os évet a Hüvelyesek Évének hirdette meg.

 

 

Fotók: VH

 


Ennek jegyében, illetve a Föld Napja alkalmából a Szent István Általános Iskola diákjai egy napfényes, játékos, és nem utolsósorban hasznos délelőttöt töltöttek el a Téglagyári Tanösvényen.

Ebbe az iskolába járni azért is jó, mert évek óta a környezetvédelem, a minket körülvevő természet központi kérdés az iskolában. A tetejében szinte minden ilyen rendezvényük a szabadban van. Így aztán mondhatnánk azt is, „hazajárnak” a Téglagyári tavakhoz, mint ahogy április 22-én is.

 

A diákcsoportoknak 9 állomást kellett leküzdeni, részben kvíz formájában, elsősorban tudással, kreativitással és némi kézügyességgel. A hüvelyesek körébe tartozó növények, termések tulajdonságaival ismerkedhettek. Az egyik állomáson a tanár például elmondta, a rostban, cinkben, B-vitaminokban, vasban, fehérjékben bővelkedő hüvelyesek jelentős szerepet játszanak a táplálkozás javításában; kétszer-háromszor annyi fehérjét tartalmaznak, mint a búza és a rizs, és ötször olcsóbb fehérjeforrások, mint a tej.

Az is kiderült , hogy miközben a hüvelyeseket évszázadok óta esszük, és azok több százféle változata közkedvelt volt a fáraók idejétől egészen a múlt század közepéig, értéküket ma gyakran alábecsüljük.

 

A 9 állomás között további témákban is jeleskedni kellett, mint például védett állatok puzzle, Magyarország és magyarlakta területek memóriajáték, a kenyérsütés fortélyai színesítették a vetélkedőt. Minderre a szikrázó napsütés, a madárcsicsergés, a langyos időjárás tette fel a koronát.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Futófesztivál vasárnap útlezárással

Futófesztivál vasárnap útlezárással

A hódmezővásárhelyi sportesemény miatt a város több pontján is forgalomkorlátozásra kell majd számítani. A rajtcsonagok mától átvehetők.

Nyelvvizsga most még tét nélkül

Nyelvvizsga most még tét nélkül

Próbanyelvvizsga volt a Varga Tamás Általános Iskolában. Megbizonyosodhattak saját tudásukról, kipróbálták magukat a középfok előtt.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2

2026. 41. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere

Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere

A most 22 éves Nagypál Dóra Európa 3., egyben a világ 5. legjobb fodrásza lett a WorldSkills Shanghai 2026-on.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...