SportNem ajándék, nem adomány

2013. szeptember 26., csütörtök
 
Nem ajándék, nem adomány

Kiemelt régiós úszó utánpótlás központ lett Hódmezővásárhely. Megdolgozott érte a Hód Úszó SE. A támogatások feltétele a további folyamatos kemény munka a fiatal úszótehetségek érdekében.  

 

 

 

 

 

Rendkívüli ülést tartott a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöksége, amelyen elfogadták a sportág fejlesztési programját is

Amint az Gyárfás Tamás elnök és Szabó Tünde főtitkár előterjesztéséből kiderült, a MÚSZ célja, hogy minden szinten a lehető leghatékonyabban működő rendszert építsenek ki az új kormányzati támogatásból. Többek között a legtehetségesebb fiatalokat - már 11-12 éves kortól - rendszeres edzőtáborokban pallérozzák hat régióban. Közülük Hódmezővásárhely lett az egyik kiemelt régiós utánpótlás központ.

 

Szentkereszty Szabolcs a Hód Úszó SE elnöke, a Magyar Úszószövetség elnökségi tagja a Vásárhelyi Hírek megkeresésére elmondta, nagyon kemény feltételeknek kellett megfelelni ahhoz, hogy az országos tehetséggondozási program egyik központja legyen a város, illetve az uszoda. A Hód Úszó egyesületben folyó több éves munka, a nemzetközi és országos versenyekre történő felkészüléshez megteremtett kitűnő feltételek - elég akár Gyurta Dánielre és magyar úszóválogatott társaira, vagy akár Sors Tamással az élen a paraúszó válogatottra gondolunk, -  mind elismert „referenciának” számítottak.

Az úszóutánpótlás központ költségeivel kapcsolatos kérdésünkre Szentkereszty Szabolcs elmondta, a MÚSZ határozata értelmében a támogatások lehívásához rendkívül kemény feltételeket szabtak, és kizárólag már működő és a MÚSZ által kitűzött célokért dolgozó egyesületeknek folyósít forrásokat. Azaz a műhelyeknek nem lehet köztartozásuk, legalább kétéves MÚSZ-tagsággal, 20 igazolt sportolóval kell rendelkezniük, akik közül tíznek már indulnia kellett valamilyen országos bajnokságon. A vásárhelyi Hód Úszó egyesület ezeknek a feltételeknek maximálisan megfelel.

Ahogy az egyesület elnöke fogalmazott, a jóváhagyás alatt álló összesen 7 millió forint támogatás mögött hosszú idő óta folyó kemény munka van, ez nem ajándék, és nem is adomány.

 

Hódmezővásárhelyen - a többi öthöz hasonlóan - a Kiemelt Régiós Utánpótlás Központ fő feladata a MÚSZ által kidolgozott szakmai koncepció megvalósítása, melynek lényege, hogy minden eddiginél szélesebb versenyzői bázist építsenek, és a fiatal tehetségeket újszerű, szervezett keretek között készítsék fel. Már a 11-12 éveseknek havonta technikai edzéseket tartanak, ahol esetenként a legkiválóbb hazai szakemberek - így például Kiss László szövetségi kapitány - vezetésével zajlanak majd a foglalkozások. Időről időre egy-egy ilyen összetartáson részt vesznek majd a kicsik példaképei, Hosszú Katinka, Gyurta Dániel, Cseh László és a többi válogatott úszó is.  

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Formás lányok formagyakorlatokkal

Formás lányok formagyakorlatokkal

Hódmezővásárhelyen 170-nél több résztvevővel, délelőtt fit-kid bajnokság, délután 18 éven felüli lányok koktélruhás, fürdőruhás versenye, eredményhirdetés hírességekkel. Részletes program!
Felesleges aggódás vagy mégsem?

Felesleges aggódás vagy mégsem?

Napok óta fel-felbukkannak az FB-n, olyan hírek, hogy vásárhelyi iskolák előtt autóból gyerekeket szólítanak le. A rendőrség közleményben reagált az esetekkel kapcsolatban. 
Bővítenék az Emlékpont múzeum kutatási körét

Bővítenék az Emlékpont múzeum kutatási körét

A Vásárhelyen a kulturára különösen fogékonyak jelentős részének véleményével találkozik Márki-Zay Péter polgármester javaslata.
Továbbra is a Dél-Alföld a legveszélyeztetettebb

Továbbra is a Dél-Alföld a legveszélyeztetettebb

A korábbi időszakokhoz viszonyítva a Közép-Dunántúlon volt a legnagyobb arányú a talajnedvesség csökkenése, ezt az Észak-Alföld, majd szorosan a Dél-Alföld követte.

 

És ezt már olvasta?

Nem véletlenül hagyta el a baleset helyszínét
Nem véletlenül hagyta el a baleset helyszínét A hódmezővásárhelyi rendőrök elfogtak egy férfit, aki közlekedési balesetet okozott, majd még a rendőrök kiérkezése előtt elhagyta a helyszínt.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.