Kultúra, oktatásNégyszáz államis hallgató került fizetős képzésre az SZTE-n

2013. április 8., hétfő
 
Négyszáz államis hallgató került fizetős képzésre az SZTE-n

Egy decemberben született jogszabály miatt négyszáz államilag finanszírozott hallgatót soroltak át önköltséges képzésre a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE).

 

 

 


A hallgatók felháborodtak, mert szerintük nem értesítették őket. Az érintettek döntő többsége a természettudományi és informatikai karon tanul. Török Márk, a szegedi hallgatói önkormányzat (EHÖK) elnöke a elmondta: a panaszok alapján három kategóriát állapítottak meg a hallgatói önkormányzatnál.

Ha valaki más intézménynek is hallgatója volt korábban, annak a beiratkozásnál nyilatkoznia kellett, hogy hány évet használt fel, de ha ez nem történt meg, akkor a törvény szerint hét félévet kell vélelmezni, és így átsorolták őket.

 

A második kategóriába azok tartoznak, akiknek lejárt a támogatási idejük. A harmadik kategóriába pedig a feldolgozásra szoruló esetek kerülnek; ide tartoznak a bolognai rendszer bevezetése előtti, régi kifutó képzési és finanszírozási formán maradt hallgatók, valamint néhány bonyolultabb eset. Ilyen például, ha valakinek egyszerre több szakja van, és vizsgálni kell, hogy a két felvétel között mennyi idő telt el - mondta Török Márk.

Az egyetem vezetői szerint ugyanakkor az átsorolt hallgatók száma a felét sem éri el a 400-nak, és az átsorolások a törvény előírásai szerinti esetek alapján történtek.

 
 
Forrás: edulpress
 

Olvassa el ezt is!

Csomorkány SE két bronzérme

Csomorkány SE két bronzérme

Április 6-7-én Kunszentmártonban a Miklóssy János Sportközpontban rendezték a Fülöp Mihály Magyar Kupa soron következő versenyét. A vásárhelyiek valamennyi kategóriában indultak.
A tudásom az én segítőm

A tudásom az én segítőm

A Szegedi Tudományegyetem hódmezővásárhelyi Mezőgazdasági Karáról 15 hallgató 14 dolgozattal vett részt az OTDK-n. Többen értek el kiemelkedő eredményeket.
13 milliós bírságot kapott Lázár János

13 milliós bírságot kapott Lázár János

Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.