SportCsomorkány SE két bronzérme

2013. április 8., hétfő
 
Csomorkány SE két bronzérme

Április 6-7-én Kunszentmártonban a Miklóssy János Sportközpontban rendezték a Fülöp Mihály Magyar Kupa soron következő versenyét.

 

 

Képünkön Vas Benedek és Makó András

 


A hétvégén újonc és gyermek korosztályú tőrözők mérték össze tudásukat, valamint a legfiatalabb versenyzők: a bambi és tőrpici kategóriában, a Kunszentmiklós Kupáért léptek pástra. Szintén most rendezték a felnőtt B kategóriás versenyt is, amelybe szintén nevezett vásárhelyi tőröző.

A hazaiak mellett Horvátországból, Szerbiából és Szlovákiából is érkeztek versenyzők.

 

A fiúknál a hódmezővásárhelyi Csomorkány SE.-t Makó András és Tóth Gergely képviselte.

Makó András a verseny alatt végig kiegyensúlyozott vívással jutott 4 közé, ahol azonban a verseny végső győztesétől elszenvedte első vereségét, így a harmadik helyen végzett. Tóth Gergő  10. lett.

 

Az újonc lány kategóriában a vásárhelyi egyesület két sportolója indult: Pósa Szonja és Dratsay Katalin személyében. A két csoportkör után Pósa Szonja köszönhetően fegyelmezett vívásának veretlenül, míg a másik vásárhelyi lány néhány vereséget elszenvedve várhatta az egyenes kieséses szakaszt. Pósa Szonja végül a negyeddöntőben szenvedte el első vereségét, ami egyben azt is jelentette, hogy az 5. helyen végzett. Dratsay Katalin a 13. lett.

 

A bambik versenyében három csomorkányos vívó: Vas Benedek, Szögi Richárd és Varga Tóth Blanka lépett pástra. Vas Benedek szép vívással vette az akadályokat mind a csoportkörökben, mind az egyenes kieséses szakaszban, aminek eredményeként az elődöntőig verekedte magát. A döntőbe jutásért ő is a későbbi győztestől kapott ki, így a dobogó harmadik fokára állhatott. Szögi Richárd a 23. helyet szerezte meg. A lányoknál Varga Tóth Blanka a 12. lett.

 

Az első napot a felnőtt B kategóriás verseny zárta, ahol a nőknél Bereczki Réka, Horváth Noémi és Kádár Kitti, a férfiaknál pedig Sápi Ferenc indult a Csomorkány SE versenyzői közül. Kádár Kitti jutott a legmesszebbre, hiszen küzdőszelleme a legjobb 8 közé juttatta, ahol végül a 6. helyet szerezte meg. Az egyetlen vásárhelyi férfi tőröző szintén nem állt meg a 8-as döntőig, így helyezettként zárta a versenyt.

Vasárnap a gyermek és a tőrpici korosztály sportolói léptek a pástra: 

Helyezések:

Gyermek:

Miskolczi Tamás         18.

Héjja Alex                  19.

Kotormán Viktor        23.

 

Varga Tóth Blanka     13.

Varsányi Gyöngyi      19.

 

Tőrpici:

Hornyák Alex 13. 

Markócs Klaudia        10.

Czékmán Luca           13.

 

Olvassa el ezt is!

Lelkes gyerekek, csillogó szemű szülők, pirosra tapsolt kezek

Lelkes gyerekek, csillogó szemű szülők, pirosra tapsolt kezek

Vásárhelyen félezer 10 év alatti gyerek két helyszínen ropta a táncot április 5-én a Klauzál Gábor Általános Iskola hagyományos Népi Játékok rendezvényén. Képekkel!
Matekban jó a híre Vásárhelynek

Matekban jó a híre Vásárhelynek

Gyermekbarát feladatok voltak az április 6-án, a Szent István Általános Iskolában rendezett Kalmár László Országos Matematika Verseny megyei  fordulóján. Eredmények három hét múlva.
Több, mint 40 előadó

Több, mint 40 előadó

Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.
Irány Hong Kong

Irány Hong Kong

A világbajnokságra utazó magyar válogatott tagja lett a hódmezővásárhelyi Papp Jázmin, akinek Magyary Ágnes volt az edzője .
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 29. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Ulmi találkozó
Ulmi találkozó Az 1992 óta Hódmezővásárhely testvérvárosába, az ott rendezett 14. Nemzetközi Duna Fesztiválra kiutazott Márky-Zay Péter polgármester.
 
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak A díj olyan képzőművészeknek adható, akik munkásságukkal hozzájárultak a város kulturális életének gazdagításához, művészi hagyományainak továbbviteléhez.
 
Uniós forrásból fejlesztik a Kakasszéki Gyógyintézetet
Uniós forrásból fejlesztik a Kakasszéki Gyógyintézetet Egy magyar-román közös uniós projekt keretében javítják elsősorban az idős páciensek mozgásszervi rehabilitációs ellátásának színvonalát
 
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.