Kultúra, oktatásMiniszteri oklevelet kapott a vásárhelyi alapítvány

2021. október 13., szerda
 
Miniszteri oklevelet kapott a vásárhelyi alapítvány

Társadalmi kategóriában díjazták az Agrármodernizációs és Régiófejlesztési Alapítvány (AGRA) tevékenységét a Közösségi Díj a Hagyományos Termékekért pályázat keretében.

 

 

 

 


Az idei Országos Mezőgazdasági, Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár (OMÉK) keretében a Termelői Közösségek Napja alkalmából ítélték oda a „Közösségi Díj a Hagyományos Termékekért” elismeréseket.

 

A pályázatot Dr. Nagy István agrárminiszter, a Kormány agrárpolitikáért felelős tagjaként 2020-ban írta ki, amelyen a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara mellett működő alapítvány társadalmi kategóriában kapott elismerést, a falusi turizmus oktatása keretében a versenyképes ismeretek átadásáért, és a helyi értékekre építő innovatív gondolkozásmód kifejlesztéséért.

Egy interjúban Jani Péter elmondta, egyik fontos feladatuk az egyetemi tehetséggondozás és a kar beiskolázási programjának/tevékenységének a támogatása.

 

A miniszteri elismerő oklevelet az Agrárminisztérium miniszterhelyettese, Farkas Sándor, valamint Tarpataki Tamás, az AM agrárpiacért felelős helyettes államtitkára adta át dr. Jani Péternek, az alapítvány kuratóriumi titkárának, a Kar hivatalvezetőjének.

 

Az Agrármodernizációs és Régiófejlesztési Alapítványt 1991-ben alapította Kispál László hódmezővásárhelyi agrárvállalkozó, a Debreceni Agrártudományi Egyetem Állattenyésztési Kar Oktatóiért és Hallgatóiért Alapítvány néven. Az Alapító célja az volt, hogy a hódmezővásárhelyi agrárfelsőoktatási intézmény hallgatóinak, oktatóinak támogatásán keresztül hozzájáruljon a versenyképes ismeretek átadásához, a tehetséges fiatalok támogatásához, továbbá a Kar infrastrukturális fejlesztéséhez annak érdekében, hogy az egyik legfontosabb helyi közösség erősítése révén a város és környéke fejlődését szolgálja a helyi értékek, tradíciók megőrzése és az innovatív gondolatok támogatása révén.

"Primer célként fogalmazódik meg a fiatalok látókörének, a tudatos gondolkodásuk, szemléletformálásuk szélesítése, a népi értékek felismerése, a diákok helyi tudásalapú ismereteinek bővítése, a fiatalok közösségeinek fejlesztése. A középiskolások nyílt napot szerveznek vagy a kollégák maguk mennek a középiskolákba beiskolázni, ily mód indirekt úton a középiskolások tudatformálására is nagy hangsúlyt tudnak fektetni."- olvasható az alapításkor lefektetett célkitűzéseiben.

 
 
VH-MGK
 

Olvassa el ezt is!

Oktatóbázis a vásárhelyi kórházban

Oktatóbázis a vásárhelyi kórházban

Demonstrációs műtőt és rendelőt is kialakítottak a hódmezővásárhelyi kórházban, az országos skill-laborhálózat részeként. Október 13-án volt az avatás.
Jönnek a betelepülők

Jönnek a betelepülők

A covid19 és egyéb hátráltató tendenciák ellenére, a Hódmezővásárhelyi Ipari Park bővül. A folyamat már régebb óta tart. Most újabb útépítés kezdődik.
Egy aranyos lány

Egy aranyos lány

Október 8-9-én rendezték Zágrábban a 15. Kondor Open Taelwondo bajnokságot, amelyen idén is sikeresen szerepelt a Máté Taekwondo.
Idén már 14 ember halt meg

Idén már 14 ember halt meg

A hivatalos fűtési szezon október 15-én kezdődik, viszont a hűvösebbre fordult időjárás miatt sok helyen már befűtöttek.
 

És ezt már olvasta?

Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.
 
Változások a Rádió 7 háza táján
Változások a Rádió 7 háza táján Új tulajdonosa van a Rádió 7-nek, amely 2023-ban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa döntése szerint 2033-ig kapott frekvenciaengedélyt.
 
Továbbra is a Dél-Alföld a legveszélyeztetettebb
Továbbra is a Dél-Alföld a legveszélyeztetettebb

A korábbi időszakokhoz viszonyítva a Közép-Dunántúlon volt a legnagyobb arányú a talajnedvesség csökkenése, ezt az Észak-Alföld, majd szorosan a Dél-Alföld követte.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 43. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Hódmezővásárhelyi ünnepi megemlékezések
Hódmezővásárhelyi ünnepi megemlékezések

Magyarország egyik legfontosabb nemzeti ünnepe, amely az 1956-os forradalom és szabadságharc kezdetének, valamint a 3. Magyar Köztársaság 1989-es kikiáltásának állít emléket.