GazdaságJönnek a betelepülők

2021. október 11., hétfő
 
Jönnek a betelepülők

A covid19 és egyéb hátráltató tendenciák ellenére, a Hódmezővásárhelyi Ipari Park bővül. A folyamat már régebben kezdődött.

 

 

 

 

 

 

Például 2016-ban az önkormányzat gazdaságfejlesztési tevékenységét elismeréssel is honorálták. Ugyanis Hódmezővásárhely nyerte el az Ipari Parkok Versenyképességi különdíját, melyet a térségi agrárfejlesztésben elért sikereinek köszönhetően érdemelt ki a város.

 

Az egyre több betelepülő vállalkozás miatt 2021 márciusában döntött úgy a Közgyűlés, hogy nem szerverházat épít, hanem a betelepülni szándékozó vállalkozók igényeinek megfelelően útépítéssel könnyítik a közlekedést. A napokban írták alá a egy 180 méter hosszú földút stabilizációját, és egy 250 méter hosszú új aszfaltút építését nettó 118 millió forintból. Ez a beruházás, egy TOP-os infrastrukturális fejlesztések finanszírozására kiírt nyertes pályázatból maradt.

 

A kivitelezést a Délút Kft. végzi el négy hónapos határidővel. A Délút Kft., amely egyébként egy algyői cég, igen nagy mennyiségben vitte az útépítéssel kapcsolatos közbeszerzéseket az elmúlt években. Összesen kétmilliárd forintot, de a TOP programban a vásárhelyi ipari park infrastrukturális fejlesztésére is elnyert 650 millió forintot, emellett a keleti elkerülő út 3,2 kilométeres szakaszára is ez a cég kapott megbízást 1,3 milliárd forintért.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Egy aranyos lány

Egy aranyos lány

Október 8-9-én rendezték Zágrábban a 15. Kondor Open Taelwondo bajnokságot, amelyen idén is sikeresen szerepelt a Máté Taekwondo.
Nagysikerű koncerttel ünnepelt a Helyőrségi Zenekar

Nagysikerű koncerttel ünnepelt a Helyőrségi Zenekar

A Liszt Ferenc iskola, erre az alkalomra összeválogatott kórusa is hozzájárult a hódmezővásárhelyi helyőrségi zenekar jubileumi ünnepi hangversenyének sikeréhez. 
Idén már 14 ember halt meg

Idén már 14 ember halt meg

A hivatalos fűtési szezon október 15-én kezdődik, viszont a hűvösebbre fordult időjárás miatt sok helyen már befűtöttek.
A számításaik nem jöttek be

A számításaik nem jöttek be

A Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársuli felnőttcsapata Törökbálinton lépett pályára az NB I/B Zöld csoportjának 3. fordulójában.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.